Keserû embernek hívom magam.
Sorsom a magány, …
vagy tán afféle sorstalan vagyok,
Mint aki mások számára …
már az életében halott.

A keserû ember
már csak álmokat kerget,
magában halkan mormogva énekelget,
Elmorzsol pár könnycseppet sírás helyett,
s, temeti sorsát, mint aki árva lett.

Éneke egyre halkul, … némaság a vége,
tudja, hogy nem ejt majd könnyeket senkise érte,
Halála olyan lesz pont mint az élete,
a keserû emberrel nem törõdik már senki se!

Csendben múlik el … a teste és a lelke,
hisz amíg élt … igazán senki sem ölelte,
Pedig arra bíztatott mindig másokat,
bármit is tesz, ami megmarad utána, …
az a GONDOLAT!