A lélek ezernyi hangja szól,
míg magad Vagy sohase válaszol,
csak visszhangzik megannyi gondolat,
bekopogsz az ajtón, … s galád gond fogad.

Kiáltanál az ablakon,
hogy "fáj az élet!", … "fáj nagyon!",
hogy … "mégis virágba borul a lelked!",
hogy "mért hiszik azt, hogy locsolni sem kell?!"

De minden falról visszaszól a visszhang,
a malter se köt már, a téglák csak sírnak,
és csontra fonnyadt kóbor ebek,
behúzott nyakkal nyüszítenek.

A pénzkezelt életbe rohad a lélek,
szókincsed ennyi lesz lassan, hogy "félek",
s meg se kérdi senki, hogy "mitõl?",
a fontos csak a sok, …
mindegy, hogy mibõl!

Hisz még hízik az ember a magány torán,
felzabálja lelkét ... ma-holnap talán,
ordít a gyenge, … a rút, … az árva,
és visszhang se jön már az elmúlásra.
----------------------------------------------------------------------------------- T.Dénes T.