Mint a villám, ha lecsapni készül,
de nem találja fáját, …
és a villámhárítóba csap menedékül!

Úgy sorvad e világ, …
minden elsötétül,
S, lassan hiába kel fel reggel a Nap,
hogyha vicsorog a nappal végül!

Egykori fényed … nem találja,
már csak az árnyad.
Könnyet csal arcodra,
mint síró gyermek az anyának!

S, nem érted, …
az emberek magukban miért nyögnek?!
Ám, lassan megérted,
hogy a reménytelenség végül ölhet!

Kár-kár! Recsegve szól a varjú,
de már magasan az égbe száll,
Szabadon repül, … míg szárnya bírja,
a végtelenbe akár!

Hát, tudd meg, …
így száll a GONDOLAT szabadon!
Ez, az egyetlen reményed, …
Ez, az egyetlen emberi VAGYON!

(T.Dénes T.)