Bolyai János Appendix című műve

az UNESCO Világemlékezet listájára került

 

Az UNESCO Világemlékezet listájára került Bolyai János Appendix című műve, ezt csütörtökön jelentik be ünnepélyes keretek között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (MTAK) - tájékoztatta Náray-Szabó Gábor akadémikus, a MTAK főigazgatója szerdán az MTI-t.

 

 

A Magyar Világemlékezet Nemzeti Bizottsága a hazai szellemi hagyatékok közül 2007-ben első helyen Bolyai János Appendix című művét és az abban foglalt abszolút geometria tételeit javasolta az UNESCO Világemlékezet listájára, amelyre 2009. január 9-én hivatalosan felvették.

Az UNESCO Világemlékezet listája hasonlít az ENSZ-szervezet világörökségi programjára, ám ez esetben nem tájak vagy építmények, hanem legfőképp dokumentumok képezik a részét.


A főigazgató ismertetése szerint Bolyai János (1802-1860) Appendix című művéből három példányt őriznek az MTA Könyvtárának kézirattárában. Ebből az egyik példány azért érdekes, mert át van szurkálva. Bolyai János ugyanis elküldte Lengyelországba a munkáját, ahol valamilyen járvány elkerülése végett átfüstölték a postán az irományokat és ezek a lyukak most is látszanak rajta.

 

„A csütörtöki esemény igazából nem Bolyai Jánosról szól majd, hanem a világhírű matematikus ürügyén a tudomány és a művészet kapcsolatáról” - hangsúlyozta Náray-Szabó Gábor.

A Tudomány és művészet párbeszéde című rendezvényre a MTAK Agora programsorozatában kerül sor. A világhírű magyar tudósról, a nem-euklideszi geometria korszakalkotó eredményeiről, tudománytörténeti jelentőségéről beszélgetnek majd a rendezvény résztvevői, bevonva a jelenlévő érdeklődőket.

Az esemény moderátora Nagy Dénes professzor, a beszélgetőtársak pedig Prékopa András professzor, és Kovács Attila festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense lesz.


A rendezvényhez csatlakozik Kovács Attila 1, 2, 3, 4, 5 meta-vonal pozíciófüggőségben, 1984 címmel megrendezett kiállítása.

Kovács Attila festőművész 1958-tól festi nem-ábrázoló, tisztán strukturális képeit megszámlálható elemekkel. Az 1960-as évek óta foglalkozik a nem-euklideszi vizualitás megfogalmazásával és megvalósításával. Az 1, 2, 3, 4, 5 meta-vonal című szekvencia (72 tusrajz, 20X20 cm) Bolyai János tiszteletére készült az 1980-as évek elején, első bemutatásuk 1987-ben a németországi Ludwigshafenben, a Wilhelm Hack Múzeumban volt.

 A kiállítás az MTAK Vasarely-termében 2009. január 30-ig tekinthető meg.

2009. január 14.