Egy marad csupán, ... a SZERELEM

Még nincs reggel, csak hajnal,
de mégsem fáradt aggyal
keresem az illõ szókat,
míg szívem kohójában olvad,
megannyi izzó hang és betû,
õsidõk óta már (nem újkeletû),
a talán ki sem mondható gondolat,
a lélekmélyi szálakból álló fonat.

Míg szenvedéstõl csillogó arccal,
kagylónyi kínban fogant, igazgyöngy mardal,
s mint bányász odalenn a mélyben,
nem fáradtan, egyszerûn, ... eltökélten,
gondolat-tárnámból fejtem ki a szót,
- Neked a legszebbet, ...
a majdnem kimondhatót,
a csillogva csengõ, nemes ércet,
amit ajándékba adhatok Néked.

S lelkem csákánya tör-zúz a semmi anyagban,
csendben cseppen a rím a szívmélyi zajban,
s néha megcsillan a sok-sok szótlan érc között,
a cirmos pillanat, mely áttetszõ ruhába öltözött,
s szinte láthatatlan' lebben át a végtelen idõn,
míg bõre bársony illatát megérzem a tündéri nõn,
aki már örökre csak Te Vagy nekem,
ahogy megannyi, ... semmi érzésbõl
egy marad csupán, … a SZERELEM!
----------------------------------------------------------------------------------- (TDénesT)