Fenn az éji messzeségben,
sorba állnak fenn az égen,
apróságos esõcseppek,
amíg egyszer mind leesnek.

Várnak, … várnak mindahányan,
nem hisznek az elmúlásban,
s egytõl-egyig arra vágynak,
egyszer majd a Földre szállnak.

Az éj sötétje takarja el,
e vágyat fenn a semmivel,
de halkan hallom koppanón,
hogy beköszön az ablakon
ezer csepp a végtelenbõl, ...

Bekopogtat onnan fentrõl,
"Lejöttem, hát itt vagyok",
élethozó illatok
cseppennek le mindahányan,
sûrû éjben álruhában.

Mire hajnalfény világít,
s minden vén fa nagyot ásít,
fenn az éji messzeségbõl
földre hull mind fenn az égbõl.

Fényesen csillogó cseppek,
elgurulnak, … nem ölelnek,
Szemed sarka könnybe ázik,
ha letörlöd, jön egy másik.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- (T.Dénes T.)