. . . elérheted önmagad ?!

A tévedés oly emberi.
Most nem muszáj,
vagy nem meri
megtenni, mire régóta vár:
Szívbõl szépen szeretni.
Mert ezernyi élet óta már,
erre jár az ember rugója,
fedje bár testét lóden kabát,
farmer dzseki, vagy pólya.

A vége mindig kezdeti.
Olyan sivár,
ha nem meri
belátni, aki él e Földön:
Az idõt csak kölcsön veheti.
És mint elítéltnek jár a börtön,
a rabruha, a rács, a cella,
kenyér helyett ég a gyertya,
s a munka sosem nyûg neked,
mert munkanap az ünneped!

A mókus sincsen nagyobb bajba',
kerekét míg él õ hajtja,
egyre fut, csak egyre fut,
s elõbbre tán sose jut.
De mi nézzük, s nevetjük õt,
mint a gyermek a sárba elesõt,
kinek kapaszkodó kéne,
egy szilárd pont a semmiségbe.

Az élet a lét rút tévedése?
Ki zárt e mókuskerékbe?
S ki néz minket?

Aki látja,
hogy az ember fia, lánya,
egyre fut, csak egyre fut,
s elõbbre tán sose jut.
Vagy csak kacag rajtunk régen?
Mosolyog e semmiségen?
Hisz a kerék õre õ,
számára nem meglepõ:
Hogy a kerék egyre gyorsabb,
egyre múló minden korszak,
s a végcél csupán vágy marad,
… elérheted önmagad?!
-------------------------------------------------------------------------------------- ---------------- T.Dénes T.