Élni jó !?

Lépten-nyomon arra várok,
hogy kinyíljanak az összes virágok.
Apró sárgák, fehérek, lilák és kékek,
szerény színûek, s kik tüzesen égnek,
hogy virágba borul majd minden kert,
zizzenõ bokor,
Nem lesz ezernyi árva eb oly kivert,
Ha kérdõn nézel, majd válaszol a kor,
Szerelmes szóra a vonat is füttyent egyet,
Elalszik mind, a játékba' megfáradt gyermek,
Szalmára hajtja fejét a frissen ellett csikó,
s mind-mind azt susogja halkan: élni jó!

Lépten-nyomon nyílnak majd virágok,
vidám színekbe bújva,
mint kacagó, kamasz leányok,
Újra meg újra,
Szivárvány szín alagútba,
Futkosnak, szökkennek, szállnak,
Szívszakadva kiabálnak,
S nem törõdnek semmi renddel,
Halovány hittel, búsarcú félelemmel,
Millió fényévnyi csillagokkal,
s akik számlálják õket, azokkal.

Lépten-nyomon szenvedés,
Mint a nyílt sebbe' jár a kés,
Pénzszínû minden fa, virág,
Szú helyett a pénzvilág
rág, percegve zabálja létedet,
Behajtó csenget,
vagy ajtót berúgva küld rád vérebet,
És odakiált: "Harapd, mard szét, … rohadt!"
Ha fizettél,
nyugodtan szerethetsz másokat,
Mint Káin Ábelt,
Mint gyermek a szülõt, ki megveri (néha),
mert rossz fát tett a tûzre,
mert gyenge, mert senki (léha).
Lépten-nyomon sûrû sötét.
Anyja öleli gyermekét …

Mint megannyi magányos tölgy,
Lehullt lombtakarójú árnyatlan völgy,
Sekélyvizû, olykor mégis hömpölygõ patak,
Hányódó hajó, melyen a holdsugár halkan fennakad,
Lidérces fényen merengõ kiszáradt gondolat-madár,
Csalfa mosolyú víg kedély, ha néha-néha arra jár.
És mind-mind ráül a délcegen álló tölgyfa-lombra,
mintha a tölgynek nem volna soha semmi gondja.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- T.Dénes T.