Nem
vagyunk barátok.
Nem is leszünk sosem.
Pedig hosszú évek óta
közelrõl kíséred életem.
Nem
figyeltem rád,
Megszoktam már a léted.
Tudtam,
te vagy a fájdalom,
Nem kerestem az okot, a miértet.
Pedig
régóta ismerlek,
Érzem minden rezdülésed,
Arctalan vagy nekem,
S egyszer,
csak
velem lesz véged.
|
|
Magadhoz
szorítasz, mint a legjobb barát,
Abroncsként öleled mellkasom,
Így nem szeretheti senki önmagát,
Ilyen õszintén, szívszorítón, ilyen
nagyon!
Csak
az, ki igazán szól, hogy "Vigyázz!"
Talán ez az utolsó alkalom,
Mert maga az élet a bú, a gyász,
S ha egyszer csak nem leszek,
Mi marad utánam?
A NEMLÉT (már nem is a fájdalom)
ami végtelen vagyon!
T.Dénes T.
|