Ha álmodban sima lesz az éj,
nyújtózva ér el minden szenvedély,
s egyetlen bánatos idegszálad
sem feszül meg mint az íj,
s szótlan sem szûnik a vágyad,
mégis azt suttogja: "Ne ríj!"

Ha álmodban végtelen a nap,
s mégis úgy száguld,
mint füstös vonat,
iramlik, szalad, átoson,
kattogó síneken, picinyke falvakon,
ahogy a furcsa, semmi lelkû pont,
minden határon túl, mégis a végesbe jutott.

S e száguldás közben talán semmit sem érzel,
arcomtól indulsz, … meleg, puha kézzel,
s a lágy, … langyos, … lebegõ szenvedély,
betakar minket, ... s nem fázunk soha,
ne félj!