A
költőnek nehéz a tolla,
de mégsem haragszik a korra,
ha nem érti meg.
Nem
fél leírni,
míly bárgyúság elhinni,
mit hatalmi gőg hitet el veled!
Leírom,
nem csak kiáltom,
"Legyünk ott együtt a gáton!"
S, harsogjuk, zengjük az éneket!
Elég
volt már a balsors!
Nem bűnhődni, …
csupán csak békében élni
akarjuk e rövid kis életet!
Leírom
hát,
amíg csak tollam írni bírja:
"Bűnös
az,
ki a gyűlölet parazsát lánggá szítja!
… és elhiteti nap mint nap veled,
hogy ne énekelj több altatót,
ne mesélj többé tündérmeséket!
Hisz elalszik úgyis gyermeked,
ha kicsi gyomra még éhes,
és sötétben láthat már csak téged!"
Súlyos
a szó,
mint a megfáradt esti sóhaj.
Szeretni kell amíg lehet,
békés, meghitt emberi szóval!
Ne
azért adj,
mert egyszer visszajár majd a jóság!
De tudd,
hogy a gondolat és a szeretet,
korlátlanul (meg)osztható, …
mert ezektől lesz szebb a valóság!
-
(T.Dénes T.)
