Magányos, néma, s fedetlen
a porlepte konyhaasztal.
Ma már a megszáradt morzsa is
súlyos teher neki.
A sötét konyhában
eljátszik a gondolattal,
hogy egyszer … majd
frissen fõtt párolgó étel terheli.

A szánalmas csendet
csak egy-egy reccsenés töri meg,
Hisz az üres konyhában
még tücsök sem zenél,
A régen rozsdamarta csap
mosatlan tányérra csepeg,
És a visszhang is
már csak magában beszél.

Egykor megannyi kézben,
villa, kanál koccant
a tányérok alján vidáman,
S frissen fõtt leves
párolgott a konyhaasztalon.
Egyetlen csepp se maradt a tálban,
S korgó gyomrok
se visszhangoztak,
álmatlan megfáradt hajnalon.

Egykor egyetlen megszáradt
morzsa sem maradt a konyhaasztalon,
a szegény család mégsem éhezett.
S ha mégis éhesen sírt fel
a családnyi gyermek,
Legfeljebb vaskályhán hajába' sült,
vagy máskor …
forró fõtt krumplit evett.

Egykor szalonnát szelt
bicskájával a szegény,
Ma már csak a pénzesnek jut,
... ha olyan kedve van,
S szemétbe dobja,
ha már másnapos,
Ebbõl él még
a kukákat kotró,
lenézett hajléktalan.

Hol van már a konyha,
s hol a magányos, néma,
porlepte asztal?
Ma a szegény oly magányos,
hogy már csak magában játszik el,
megannyi sötét gondolattal.

 

2010-2023,-... ???!!!----- T.Dénes T.