Kedves idegem!
Alulról a harmadik csigolyám táján.
Bár becsípõdésed felettébb fáj ám,
mégis megértelek, hogy gerincoszlopomban
úgy érzed, nincs elég helyed,
kicsit szétnéznél, ezért dugod ki
kiváncsi idegvégzõdésedet.
S eme apró mozdulat eredményeképpen
nadrágom félig felhúzott marad egészen.

Ha megengeded, aprókat sziszegek hogyha fáj,
Nem férfihoz méltó, de most már muszáj!
Pedig tudom, gerincemnek négykézláb jobb,
mint kétlábon állva,
ahogy az evolúció ezt kitalálta.
Mégis azt érzem így meggörbülve, félig a szõnyegen
jobb lenne ha lennék egészen gerinctelen.

Máskor természetes, most mégis nagyra vágyom,
Feküdni végre nyugodtan az ágyon,
Eljutni addig, … ó a messze távol,
amikor centinként araszolva mászol …

Hosszú percek, órák míg eljutok tova,
Hova még a király is csak gyalog andalog,
De érzem, a padlón koptatva a térdem,
hogy idõben semmiképp nem érhetek oda.

SOHA!
Mondom magamban megmeredten,
perecre tekeredve testem,
Gyötrõdve minden lélegzeten,
úgy érzem soha sem leszek gerinctelen.

T.Dénes T.