Ülök a fotelben és magammal beszélgetek.
Kérdezhetek bátran,
s lehetek olyan mint egy gyerek,
akinek természetes léte a kérdezés,
mert a világot csupán csak nézni,
s látni, ahogy mindenki látja, …
a gyermeki agynak még kevés.

Hohó!
De vigyáznom kell mégis a kérdezéssel,
Hisz már felnõttem, …
és a komoly felnõttnek illik beérni azzal a kevéssel!
Beszélgetni csak arról kell (és lehet),
amire egyszerû IGEN, netán EGYETÉRTEK,
vagy éppen NEMOND! … a felelet.

A kérdõszó,
a VAJON? … a MIÉRT? …
netán a halk megjegyzés:
ÉN ÚGY GONDOLOM.
Nem illõ, ha mással beszélek én,
fõleg ha a másik ismerõs,
pláne hogyha rokon.

Sértõ a kérdés,
Sértõ, a mások szaváról
bennem felötlõ önálló gondolat.
A szeretet, csak "megértõ" biccentés lehet,
A simogatásra, csak a PERSZE, a JÓL TETTED,
a TE VAGY A LEGJOBB …
a mindent "megértõ" szó marad.

Hát inkább …
Ülök a fotelben és magammal beszélgetek.
Magamnak nem sértõ a gyermeki kérdés,
Sõt, annak örülök legtöbbször,
ha elõre magam se tudom,
hogy magamnak mit felelek!

Mert hisz épp az a szép a beszélgetésben,
Ha a kérdés egyúttal nem a válasz maga,
ahogy a nyíló virágnak is van …
formája, színe, s egyedi illata!

De magamnak bolti virágot nem veszek mégse,
S csokorba kötve sem adom a levágott életet másnak,
Inkább a mezõn, a kertben lehajolok érte,
S ahogy nekem szép,
nem lesz sértõ soha a virágnak.

(T.Dénes T.)