Kopaszan néznek a fák,
tar, levéltelen ágaik felett.
Még lombtalan arcukon a fázós reccsenés,
csakis a már-már rügyezõ mosoly lehet.

Jóságos, megértõ mosoly,
mintha a gyermek oly furcsát kérdezett,
és rálegyint a megértõ szülõ, hogy
"Kis butám, … hát ezért vagy még gyerek."

Majd meleg tenyerével,
a gyermek buksi, kócos fejét betakarja,
Tán most érti meg igazán,
hogy mért nõnek a fák néha mégoly magasra?
---------------------------------------------------------------------------------------------- T.Dénes T.