Mit mondhatnék?
Ahogy
rámás csizmát tart kérges kezébe' a
mûvére büszke varga,
úgy tapad lágyan a tavaszszagú föld, minden nyílni vágyó magra.
Takargatva öleli sovány, szemérmes testüket,
mint forró fényû láng borítja be, a lánglelkû tüzet.
Mit mondhatnék?
Ismét tavasz van.
A tavaszi esõ apró cseppekbe zárva könnyét,
friss, üde, koppanó csendbe' csepeg,
miközben alig hallom a téli fagyba megfáradt IGEN-t,
s a semmi árnyán látom a hûvös, hangtalan NEM-et.
Szerelmek szökkennek édes ízû, mézsárga rügybe,
míg e véres végtelen világ, szürke mocskába sülve
irigyen nézi, ahogy szende lányok szótlan szemlesütve ülnek,
s bársonyízû csiklándó csókok cirmosan elszenderülnek.
Meg-megbiccenti tüzes fejét, a jóságos fényû sárga Nap,
lágy ölébe gyûjti összes gyermekét, ki bízón itt marad,
hogy vigyázzon minden féltett elcsukló piciny mosolyt,
a szemérmes, szótlanul kiáltó csendet,
ha kivárni képtelen a meg nem válaszolt,
gondolatcsíraként megölt,
úgy tapad lágyan a tavaszszagú föld, minden nyílni vágyó magra.
Takargatva öleli sovány, szemérmes testüket,
mint forró fényû láng borítja be, a lánglelkû tüzet.
Mit mondhatnék?
Ismét tavasz van.
A tavaszi esõ apró cseppekbe zárva könnyét,
friss, üde, koppanó csendbe' csepeg,
miközben alig hallom a téli fagyba megfáradt IGEN-t,
s a semmi árnyán látom a hûvös, hangtalan NEM-et.
Szerelmek szökkennek édes ízû, mézsárga rügybe,
míg e véres végtelen világ, szürke mocskába sülve
irigyen nézi, ahogy szende lányok szótlan szemlesütve ülnek,
s bársonyízû csiklándó csókok cirmosan elszenderülnek.
Meg-megbiccenti tüzes fejét, a jóságos fényû sárga Nap,
lágy ölébe gyûjti összes gyermekét, ki bízón itt marad,
hogy vigyázzon minden féltett elcsukló piciny mosolyt,
a szemérmes, szótlanul kiáltó csendet,
ha kivárni képtelen a meg nem válaszolt,
gondolatcsíraként megölt,
és
meg sem született szellem magzatot,
a torokban remegve feszülõ érzést, ...
a torokban remegve feszülõ érzést, ...
a
SZERELMET,
a szenvedés szánalmas ízét,
a szenvedés szánalmas ízét,
hogy
el nem bújtál, észre mégse vettek!
A világ fenekére süllyedt sötét semmi hangján kiáltok:
"Itt vagyok!
A világ fenekére süllyedt sötét semmi hangján kiáltok:
"Itt vagyok!
Hallgassatok
meg!
Értetlen
elétek állok!"
De semmi válasz, ...
hogy hinni tudjak még a létben,
egy újra boldogabb, EMBEREBB ezred évben.
Mit mondhatnék?
Amint sovány lelkedre fájdalom szab ruhát,
dísz rá a kín, egy egész sorson át,
s ha kinõtt holmiként ráunsz és eldobod,
az lesz majd talán a legboldogabb napod!
De semmi válasz, ...
hogy hinni tudjak még a létben,
egy újra boldogabb, EMBEREBB ezred évben.
Mit mondhatnék?
Amint sovány lelkedre fájdalom szab ruhát,
dísz rá a kín, egy egész sorson át,
s ha kinõtt holmiként ráunsz és eldobod,
az lesz majd talán a legboldogabb napod!
T.Dénes T.