(T.Dénes Tamás)
------- |
||
|
------------------ Egyszer volt, … vagy inkább, hol volt, hol nem volt, … egyszer valahol, nem is olyan messze -tán épp csak egy kőhajításnyira a mesevilágtól- élt egy nagyon egyszerű ember. De mivel ez egy igazán igaz mese, inkább így kezdem el: Egyszer volt, … egyszer
egészen biztos volt, hisz én találkoztam vele, … egy óriásnak kicsinyke,
ám törpének se mondható, vénségesnek fiatal, jóságos mosolyú, afféle
békés medvedörmögésre emlékeztető, mesehangú nagyon egyszerű ember. Ez a nagyon egyszerű ember járta-járta a végtelen
kerek világot, míg egyszer csak szembetalálkozott az összes többi emberrel.
Rengetegen voltak az összes többi emberek, így hát még inkább elcsodálkozott
a nagyon egyszerű
ember, hogy nem látott egyetlen igazi gyermeket sem közöttük. -----------------Az összes többi ember csupán
abban különbözött egymástól, hogy voltak szépszál magasak és egészen
apró picikék, drágaságos cifra ruhába öltözöttek és rettenetesen rongyosak,
mesébe illően gyönyörűek és olyan rútak, mint egy pincebogár. Sokan
sírtak akár a csecsemők, ríttak mint a játékát vesztett kisgyerek, vagy
mint egy mezitlábas lurkó, akinek tüske ment a lábába. Mások csendben,
mélabús tekintetű kifejezéstelen arccal beszélgettek, sokak értetlenül
mutogattak. Mindeközben nem is kevesen, fekete egyenruhában, egyentekintettel
és egyenmozdulatokkal ügyeltek arra, hogy egyenrend és egyenfegyelem
legyen. Úgy tűnt, mintha egyetlen egyenkönyvön nevelkedtek volna, amit
egyengondolatú emberek írtak. Tágra
nyílt szemekkel állt a vénségesnek fiatal, jóságos mosolyú, afféle békés
medvedörmögésre emlékeztető, mesehangú nagyon egyszerű ember.
Lábai gyökeret vertek, s a csodálkozástól alig hitt a szemének. Ugyanis,
az összes többi embernek a legapróbbaktól a legnagyobbakig, mind-mind
felnőtt feje volt. Meghökkent a látványtól, de kis idő múltán rádöbbent,
hogy a Felnőttek országában jár. - Hol vannak a gyerekek?
– kérdezgette a nagyon egyszerű ember egyre hangosabban. Végtelen csend lett,
aztán lassú tompán csosszanó léptekkel, fegyelmezetten (mert erre a
fekete egyenmozdulatú egyenruhások nagyon ügyeltek), rengeteg kicsi
felnőttfejű emberke lépett elő. Alig néhány kezében volt valamiféle
játék -azok is afféle gombnyomásos, berregő, sípoló, villogó szerkezetek
voltak-, a többiek piros, begyulladt, könnyező szemekkel néztek egy
pontra mereven (amit médiának, meg infokommunikációs eszköznek neveztek),
és magukban reklámszövegeket, reklámdalokat mormoltak. Figyelj rám! Ne gondolj másra, csak hidd el! Dobd el a régit! Van sok új … meg a bájt, meg a pixel! Mozdulnod sem kell, csak ülj a székben! Tácspeden
[1]
vagy szkrínen
[2]
, megvehetsz pénzen! Igen-igen elszomorodott
a
vénségesnek fiatal, jóságos mosolyú, afféle békés medvedörmögésre emlékeztető,
mesehangú nagyon
egyszerű ember, hát leült egy útszéli kőre, és mivel mindig volt nála egy
réges-régi mesekönyv, elkezdett belőle hangosan olvasni: „Egyszer volt,
hol nem volt, talán az Óperenciás tengeren, sőt az Üveghegyen is túl,
a tündérek és boszorkányok, az óriások és törpék, a félelmetes sárkányok
és a három kívánságot teljesítő apró manók, a hipp-hopp ott legyek ahol
akarok, a hétmérföldes csizma és a mindenki elnyeri méltó büntetését,
a varangyos békává változtatott csodaszép király-kisasszony, a terülj-terülj
asztalkám és a szegény ember legkisebb gyereke, az igazságos király
és a gonosz varázsló, … országában …”
Olvasta, … egyre csak olvasta a gyermekien természetes csodákat, és a felnőttfejű gyerekek szeme egyre tisztábban csillogott, arcukra igazi gyermeki mosoly költözött, majd tágra nyílt lélekkel utaztak át a mesevilágba. A vénségesnek fiatal,
jóságos mosolyú, afféle békés medvedörmögésre emlékeztető, mesehangú
nagyon egyszerű ember pedig csak mesélt-mesélt …, amíg a
gyerekekből igazi felnőttek lettek, és aztán folytatta tovább, mert
ezeknek is születtek igazi gyermekeik. Még ma is mesél, … mert a mesék
világa kifogyhatatlan, örök. ------------------Ez
maga a titok, ami minden gyermek számára nyilvánvaló és érthető, de
amint igazi felnőttek lesznek minden titkossá válik, amit már csak kevesek
értenek. Azért írtam le ezt a mesét, hogy tudjátok meg és adjátok tovább kedves Felnőttek országában élő Olvasók, hogy a nagyon egyszerű ember és a sok-sok igazi gyermek, nem csak az én mesémben létezik!
(T.Dénes Tamás)
|