Ott fekszik az EMBER

A szegénység, mint felhõ az égen,
árnyékával lep be mindent egészen.
S, a sötét éjjel semmi ablakán
néz széjjel a nincs, ... keresi hol a határ ?
Merre talál még lakatlan szigetet?
Pásztázza a sok kába, megolvadt,
sovány tekintetet, … míg persze
Ö is tudja jól, de szólni nem mer,
hogy a mûtõasztalon

Szemébe porszem került,
búsan lehunyta, elszenderült.
Sugározni vágyott egy gondolat-jelet,
a mûtét nem sikerült,
Sûrû hant szorong az EMBER felett.

Marad a mámor?
Kitágult pupilládon át,
a homály gyönyörét kapod e világból.
S, ha nem erre vágytál?
Szitává lyuggatott karod,
segítségért kinyújthatod.
Hátha van aki
felkavart belsõd kimossa mind, ...
kaphatsz köptetõt, beöntést, kinint.
Csak felejtsd el azt, hogy nem feledsz!
Szeresd azt, akit nem szeretsz!

S, a vágyad?
A vágyad más ne enyhítse, …
csupán a CSEND,
a SEMMI, ami semmit jelent,
a hit, hogy itt már nem segít a HIT se', . . .
Zokog az állat, ... ha hallja az "ember" nevet!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- T.Dénes T.