Szürke esõs reggel ...

Szürke, szomorkásan ásító reggel
néz be szobám homályos ablakán.
Vajon a Nap ma rendben felkel?
Vagy kicsit szunnyad még, netán?

Esõcsepp alatt görnyed a fûszál,
mint hajlott hátú, megvénült anyóka,
Álmot lát az elhunyó tûz már,
s éberen õrzi a hajnali óra.

Lassan, ... lassan, ... apró cseppekbe
bújva, hull le a szitáló esõ,
Halkan ismétli újra-meg újra
a dalt, ami minden növénynek megérthetõ,

Esendõ végtelen hosszú,
különös jelekbe vésett
páros rímû verssorok,
Mint termeszvár felett az égbolt tetõ,
mint ahogy a vén Földbõl
szorgos munkával nõnek ki
múló városok.

S a bársonyos, tiszta ízû cseppek,
ahogy didergõ, csupasz ágakat a hó,
takarják be a földet, a kertet,
mint édes kezekkel megszõtt,
puha, lágy takaró.