Tavaszi fény …

(Szeretni szép ...)

A tavaszi fény lenge fátyla
virágot terem a csupasz ágú fákra,
és zsenge lombú szivárványt melenget,
a csicsergõ madár, ki magában énekelget.

Még szendén száll a vékony vakító sugár,
oly meghatón dalol a közelgõ messzi-messzi nyár,
De közben közelg langy, ledér, ruhátlan,
mint kiizzadt igazgyönygy egy kagylónyi vágyban.

Szeretni szép,
és szerelmes világban élni a legszebb.

Vidám füttyszó zenére,
billegõ szárnyú szivárvány lepke kerget,
csalfán libbenõ, gondtalan piciny pihét,
s pihegve porozza be a nyíló virágok mindegyikét.

A zöldülõ ágak egymásra borulva elszenderegnek,
ahogy kéz a kézbe fonva,
szerelmek szótalan testbeszédbe esnek.
S közben minden úgy vigyáz,
fátyolos furcsa fény takarja forrón izzó lelkük,
csicserg a lomb között az ág,
s édes idegsejtjeinkkel egymást felfedezzük.

Meleng a táj.
Semmi kis sóhaj szól csupán, hogy higgye,
Néha valami fáj,
s ártatlan hangon száll a szó: "Csak így ne!"
Szótalan szellõ kérdi:
"Növesszek-e szivárvány színekre szárnyat?"
De választ sem várva
összecirmoz minden bimbónyögte ágat,
s balzsam selymével õket ízrõl-ízre mohón bejárja,
ahogy csak tavasszal talál tested,
a már majdnem kihült, forró, puha vágyra.

Vidám a szép!
Mosolyra simulnak ajkad hullámzó partjai.
Semmi beszéd,
a csók hevében, halkan, elhalón hallani,
amint a vágy, hevesen ver szíved
összes tágra nyílt pitvarán,
bár hitetlen vagy, … mégis el kell hinned:
az élet tavasszal csupa szerelem talán!?
--------------------- T.Dénes T.