Gyermekeim!
Mint megérzõ Papa NEKTEK üzenem:
Soha ne higgyetek hitetlenül nekem!
Tudjátok meg!
Az a hit fontos, amibõl kinõ a gondolkodás!
Tudjátok meg!
A vak hitbõl soha sem lesz valódi alkotás!

Tudjátok meg, hogy a világ tökéletes egész!
Egyetlen atomjában sincs megírva a szenvedés!
Tudjátok meg, hogy az emberi lét értelme a GONDOLAT,
mert részekbõl összerakni az egészet,
MINDIG ÉRTÉK MARAD!

A rácsodálkozás öröme, a féltve õrzött TITOK,
amit (mert másom úgysincs), féltõn rátok bízok.

Ím átadom a fény ezernyi színbe öltözött világát,
a tengermélyi tükröt, a valóság furcsa mását,
a parányit, a végtelent, a MEGISMERÉS örök álmát,
az ÉRZELMEK mozaik-rendszerét,
amire pénz még nem tehette rá kezét!

Ím átadom az õs óceánt, az élet kezdetét,
a köveket, mint évmilliós levélen a pecsét,
a törékeny ÉLETET, a gének ördögi spirálrendszerét,
az örök IDÕT, a változás végtelenbe szálló neszét!

Ím átadom a világba vésett RENDET. … Látjátok?
Márványtömbje betölti a termet,
mely öröktõl van, … mégis az EMBER teremtett!
S míg gondolatvésõje faragta a végtelen szobrot,
nyakába vette a pénzt, e kegyetlen koloncot.

Ím átadom a csendbe zárt hangokat: a ZENÉT. … Halljátok?
A SZABAD GONDOLAT mesterhangszerét,
melynek mindig, mindenütt hallani alig hallható halk neszét!

És íme átadnám, …
mit évezredek óta minden újszülött atomokra szedne szét,
végtelen világunk még meg nem ismert,
de biztosan létezõ RENDSZERÉT.

Átadnám a szót,
hogy FÁJ, hogy SZÉP, hogy BARÁT, hogy SZERETLEK,
a mondatot, hogy …
A NEM GONDOLKODÓKTÓL ÓVD MEG EMBER
… AZ EMBERT!

Üzenek,
mert üzenni vagyok kénytelen.

Ahogy az árny üzen a fénynek,
mert közéjük állt a félelem, …
Ahogy szertefoszlanak régi remények,
Ahogy színes szirmok körül donganak a méhek,
Ahogy üzen a sûrû lomb minden falevélnek.

Üzenek,
hátha hangom így jobban hallható.

Ahogy az idõ végtelenjébõl üzen a való’,
Hogy én vagyok az egész,
a részekbõl összerakható,
a kevés, a több, a rossz és a jó,
a kimondhatatlan, a mégis kimondható.

Üzenem,
hogy amíg élek,
többet én nem kaphatok,
mint minden tegnap után a mát,
s a mélabús ma után, a vidámabb holnapot,
ahogy a hajnal felköszönti az éjszakát,
s harmatcseppel mos le minden csillagot.

Üzenem,
hogy a mindenség rendszere a SZÉPSÉG,
ahogy az élet anyaga a SZERETET,
ahogy a gondolat forrása a KÉTSÉG,
s élni csak szenvedélyesen lehet!

Üzenem,
hogy majdan egyszer…
“onnan” kinyújtom kezem,
talán ujjunk akkor majd összeér,
s ha energiából lesz csak a testem,
átsugározhatom belétek könnyedén.

Tudjátok meg, hogy az emberi lét értelme
A GONDOLAT,
mert SZERETNI, ÉREZNI,
ÉLNI AZ EGÉSZET,
MINDIG ÉRTÉK MARAD!

(T.Dénes T.)