Ó,
ha egyszer minden vágyam teljesülne,
Nem eshetne senki többé bûnbe,
Mert az Isten, aki félõ ember mûve,
Harag helyett, csak szeretne, és tûrne.
Hisz,
mit ér az Úr, ki féltékeny fiára?
Kinek ezernyi bûnbõl áll féltett alkotása,
Csupán mert a Paradicsom kertjében járva,
A tudás fájára vágyott az árva!
S
leszakítván az édes szép
gyümölcsöt,
Számtalan gondolat, kérdés formát öltött,
S a mindent megértés vágyára rálelt,
Míg végre majdnem felépítette Bábelt.
U.i.:
Ó,
én beszéltem, írtam, szóltam.
Szavakat véstem a porba, szónokoltam?
T.Dénes T.
De az Úr,
kit a gyarló ember saját képére teremtett,
Nem állhatta tovább eme égbetörõ tervet,
S mindenható Istenként fogadta gyermekét,
Midõn megzavarta nyelvét, s értemét verte
szét!
Ó,
ha egyszer belátná mind a nyájas
gyermek,
Mind, kik Jóistenükhöz fohászt rebegnek,
Hogy nem lehet jó Úr az a nyájon,
Aki csak bûnt oszt szét az egész világon!
Megkérdezem
hát, ha nem kérdi meg senki:
"Ó Isten, milyen emberarcú Úrnak
lenni?
S, hogy nem hull az égbõl a mennyei manna,
míg gyûlöletet szór e féltékeny
Isten haragja?!"
l