Hisz, mit ér az Úr, ki féltékeny fiára?
Kinek ezernyi bûnbõl áll féltett alkotása,
Csupán mert a Paradicsom kertjében járva,
A tudás fájára vágyott az árva!

S, leszakítván az édes szép gyümölcsöt,
Számtalan gondolat, kérdés formát öltött,
S a mindent megértés vágyára rálelt,
Míg végre majdnem felépítette Bábelt.

 

 

U.i.: Ó, én beszéltem, írtam, szóltam.
Szavakat véstem a porba, szónokoltam?

(T.Dénes T.)

De az Úr,
kit a gyarló ember saját képére teremtett,
Nem állhatta tovább eme égbetörõ tervet,
S mindenható Istenként fogadta gyermekét,
Midõn megzavarta nyelvét, s értelmét verte szét!

Ó, ha egyszer belátná mind a nyájas gyermek,
Mind, kik Jóistenükhöz fohászt rebegnek,
Hogy nem lehet jó Úr az a nyájon,
Aki csak bûnt oszt szét az egész világon!