Viktátorom!
Mielõtt elalszom, fényképedre nézek,
és végtelen nyugalom vesz rajtam erõt.
Mint a leépült (betépett) drogoson,
kinek karja kékeslilává belõtt,
s nyála csorog, vizenyõs tekintetén át,
míg eltalál minden létezõ,
még széjjel nem lõtt vénát.

Führerem!
Álmomban arcod látni vélem,
örökké hû alattvalódként csak érted éltem, …
Ahogy Istent félem,
örök életed, s uralkodásod úgy remélem!
Vágyom a léted,
az általad sugárzott sûrû sötétet!
Akár alvajárok érted,
s ébren te vagy vezérlõ csillagom helyett,
pöttöm pávatáncoló pocakos vezérem!

Cinikus mosolyod (szájad szegletén),
oly túlvilági, oly utánozhatatlanul kretén, …
Ahogy egykor láttam valahol tán,
egy félkegyelmû embert (aki koldult szegény),
Féltérden csúszva az utcán,
s remegõ kezében csésze volt
(vagy valami más edény).

Rekedtes hangon kántált,
orrán sötét vakszemüveggel, …
Fohászkodott az arra járó-kelõkhöz,
"Pár fillérrel szánjatok meg engem!"

De nem szánták meg,
hagyták a porba' csúszni-mászni, …
Ahogy õ tette egykor (mert nem volt õ akárki)!
Vezérlõ csillaga fent járt szédítõ magasba,
hû alattvalóit onnan látni se akarta, …
Nem hallotta õ a nép fohászát,
hogy szeretne békében élni,
s gyûlölet nélkül szabadnak lenni!

Mert a pávatánc zajában (odafönn),
nem hallatszott semmi!

T.Dénes T.