e-mail: titoktan@freemail.hu
BIZTONSÁGOS INFORMÁCIÓ
(S) TÁRSADALOM ?
(Két paradoxon
egy címben)
"A tipikus amerikai világban az információ
sorsa az, hogy áru lesz, venni
és eladni lehet.
Nem az én dolgom, hogy azon
akadékoskodjam,
hogy ez a kereskedői álláspont
erkölcsös-e vagy
nem, durva-e vagy finom. Az
én dolgom az, hogy
kimutassam: ez az álláspont
az információ és a
vele kapcsolatos fogalmak félreértéséhez
és
félrekezeléséhez vezet."
Norbert
Wiener <23>
Bevezetés
Az információ robbanás az emberi társadalmakban -akárcsak az
ősrobbanás a világegyetemben- elindított egy visszafordíthatatlan folyamatot,
ez az információs társadalmak kialakulása. Mivel a folyamat kezdete történelmi
léptékkel mérve néhány másodperce zajlik (tehát kevés hiteles tapasztalattal rendelkezünk
e tárgyban), és az exponenciális léptékű változások az emberek mindennapi életét
nagymértékben befolyásolják, így könnyen válik ez az egész jövőnket meghatározó
témakör, az üzleti vállalkozások és a napi politika martalékává.
E dolgozat egyik célja, hogy paradoxonok formájában mutasson rá
azokra az alaptörvényszerűségekre, amelyek e visszafordíthatatlan folyamat mélyén
rejlenek és ráirányítsa azokra a megkerülhetetlen problémákra a figyelmet, melyek
mentén a tudomány multidiszciplináris eszközeivel felrajzolhatók a jövő információs
társadalmának lehetséges alternatívái.
Jelen dolgozat másik célkitűzése
az, hogy megmutassa: Wiener gondolata nem csupán az információra, hanem az információn
alapuló információs társadalomra is igaz. Vagyis egyet kell értenünk abban, hogy
a majdan létrejövő információs társadalom (melynek kialakítása ma még általunk
kormányozható lehetőség) nem üzleti vállalkozás. A Wiener által jelzett „félreértések”
ugyanis társadalmi méretekben végzetesek lehetnek.
Eme végzetes „félreértések” elkerülésének igazi esélye, az információs
társadalom nagy lehetősége (és talán szükségszerűsége) egy modern információs
renaissance kor, az INFOSANCE[1]
megteremtése, amely az emberi értékek, az alapvető természeti és társadalmi törvények
sokoldalú megközelítése, a modern technika eszközeinek segítségével. Az INFOSANCE
tehát a gondolkodó ember klasszikus képességeinek optimális egyesítése a mindent
átszövő, globalizálódó e-technikával és az egyre teljesebb, biztonságosabb információ
birtoklásával. Az INFOSANCE egy olyan
e-társadalom képét rajzolhatja fel, amelynek középpontjában egy új, modern
renaissance e-mber[2] áll.
1. INFORMÁCIÓ ÉS ISMERET.
VALÓBAN INFORMÁCIÓT
TERMEL AZ INFORMÁCIÓIPAR ?
Ahhoz, hogy az információs társadalom vezető értékéről (lásd
Farkas <10> 1475.old. 6.pont), a biztonságról beszélhessünk, pontosítanunk
kell a
Mit is jelent az információ robbanás, az információ függőség,
mit is gyárt
Az információ absztrakt (Shannoni[3])
értelemben valamely jelkészletből előállítható jelsorozatok halmazán értelmezett
függvény. A jelek, jelsorozatok minden ember számára érzékelhetők (rögzíthetők),
míg azok csak bizonyos vonatkoztatási rendszer (értelmezési rendszer, dekódoló
rendszer) birtokában értelmezhetők. Ugyanazon információ tehát az egyik embercsoport
számára jelentéssel bíró ismeret, míg mások számára értelmetlen jelsorozat (adat).
Néhány példa szemléletessé teszi az információ és az ismeret közötti jelentős
különbséget.
Gondoljunk például magára a beszédnyelvre. Eme szöveg, melyet
most Ön éppen olvas, csak annak számára bír jelentéssel, aki ismeri a magyar nyelvet,
mások számára csupán egy ABC betűiből készült jelsorozatok értelmetlen halmaza.
Még szemléletesebb egy fénykép, vagy videokép, amely valójában
nem más, mint világos és sötétebb, vagy akár különböző színű pontok összessége.
A pontsorozat (jelsorozat) az információ, a kép az ember számára jelentéssel bíró
ismeret. Azaz továbbítjuk és tároljuk a pontokat de a képet nézzük !
A terminológia tehát pontos, AZ INFORMÁCIÓIPAR VALÓBAN INFORMÁCIÓT
(adatot) TERMEL TÖMEGES MENNYISÉGBEN. Ez tehát az információs társadalom alapja
?
A fenti probléma lehet a kulcsa ama gondolatnak is, amely a
magyar matematika egyik legjelentősebb gondolkodóját Rényi Alfrédot is foglalkoztatta.
Évtizedekkel ezelőtt már így írt 'Ars matematica' című könyvében:
"Amióta információelmélettel
foglalkozom, sokszor eltűnődtem azon, hogy fér el néhány verssorban összehasonlíthatatlanul több
információ, mint egy ugyanolyan hosszúságú,
maximális tömörségű táviratban."
Mivel az emberiség számára évezredek óta az információk rögzítése,
továbbítása technikai nehézségeket jelentett (szöveg nyomtatás, később hang-kép
rögzítés, terjesztés, tárolás, stb.), így elődeink hozzászoktak ahhoz, hogy csupán
az új ismeretek közvetítésére, átörökítésére korlátozták tevékenységüket.
A tömegtermelés -mint
sok más területen is- megtette hatását
és az információ ma már technikailag könnyen előállítható jel formáját alapvetően
elválasztotta annak jelentés tartalmától. Azaz exponenciális sebességgel termeljük
az adatokat, de nem áll ez az ismeretek gyarapodására.
EZ A JELENSÉG TESZI AZ
INFORMÁCIÓROBBANÁST KORSZAKHATÁRRÁ ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALMAT EGÉSZEN ÚJ TÁRSADALMI
FORMÁVÁ.
2. INFORMÁCIÓ ROBBANÁS. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM KEZDETE ?
Az információipar, mint a XX. század második felének új és egyre
hatalmasabb ágazata, megkezdte és rohamos méretekben folytatja az információ tömegtermelését.
Ezen új ágazat alapanyaga, félkész és végterméke is az információ. S mint a fogyasztói típusú társadalmak működési
törvényei ezt diktálják, ez az ágazat is visszafordíthatatlan versenyfutásba kezdett
önmagával, amelynek eredménye a ma már mindenki által hangoztatott INFORMÁCIÓ
ROBBANÁS.
Mint jeleztük, ezzel valóban egy egészen új korszak, új társadalmi
forma vette kezdetét, amelynek jövője még ismeretlen, törvényszerűségeiről modell
analógia segítségével, mint látni fogjuk mégis sokat tudhatunk.
Az információipar működésének eszközrendszerét (és főképpen
hajtóerejét!) az INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIA soha nem látott ütemű fejlődése teremti
meg. Az információtechnológia mindenekelőtt
az információ nagy tömegű tárolásának lehetőségét biztosítja.
Az írásbeliség kialakulása volt talán az első nagy hatás, ami
a társadalmat az információipar részéről érte. Később -ahogy megjelent a távíró,
telefon, kábel nélküli információ átvitel, majd ezek újabb és újabb változatai,
végül belépett a számítástechnika- az információtechnológia alkalmassá vált az
IDŐ után a TÉR ÁTHIDALÁSÁRA is.
Az információ (adat, hír) mennyisége exponenciálisan növekszik.
Ugyanez vonatkozik az információ technológia fejlődési ütemére is, míg mindezekkel
fordított arányban csökken az információ átviteléhez szükséges idő, így az elérhető
távolságok (a világegyetem tágulásával ellentétben) összezsugorodnak.
Ez a helyzet a számítástechnika, digitális és műholdas adatátvitel
végleges beépülésével az információiparba, magában rejti a Föld egyetlen globális
társadalommá zsugorításának lehetőségét.
Az emberiség (egy része!) elérkezett egy olyan társadalmi modell
beteljesedéséhez, amelynek középpontjában az információ áll, legnagyobb hatású
ágazata az információipar, ez az INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM.
A fentiek alapján a valóságot talán jobban kifejezné az "adat-hír dömping társadalom"
elnevezés.
Ahogy a fejlett országokban az elektromosság nélkülözhetetlenné
vált az élet minden területén és kialakult a teljes elektromos függőség a társadalomban,
úgy vagyunk szemtanúi annak, ahogy kialakulóban van az információ függőség (ezen
belül is egyre nagyobb teret hódít az elektronikus információ!) az e-társadalomban.
A számítógépes nemzeti és világhálón óráról-órára szaporodnak
az adatok, üzenetek, az emberek milliói számára percek alatt elérhető információk.
A sajtó, a tömegkommunikáció, a médiák, a reklámhordozók ontják
az üzeneteket, adatokat, híreket és álhíreket. Kezdenek tehát kialakulni az INFORMÁCIÓ FÜGGŐSÉG tünetei, bár a fentiek
alapján a valóságot talán jobban kifejezné az "adat-hír függőség" elnevezés.
A világegyetem ősrobbanása és az információs társadalom kezdetét
jelentő információ robbanás összevetése nem csak nyelvi játék.
A fizikai világban elismert alaptörvény az energia-megmaradás
törvénye, melynek modern megfogalmazása:
"Zárt rendszer
energiája állandó. Entrópiája csak növekedhet."
Ez bizonyos absztrakció segítségével (lásd pl. <06>) átvihető
a társadalomra, mint rendszerre is, ahol az emberek közötti viszonyokat az információ
birtoklása és áramlása határozza meg. A társadalmi energia ezen viszonyokban (struktúrákban)
testesül meg.
Az entrópia növekedése a rendezetlenség növekedésének, vagyis
egy rendezettebb állapotból egy kevésbé rendezett (kevésbé kiszámítható) állapotba
való átmenetnek felel meg.
Nos a fizikai világban a rendezettebb állapotot a fizikai közelség
képviseli, így az állandó tágulás entrópia növekedéssel jár, tehát megfelel a
fenti törvénynek.
Az információs társadalomban (e-világban) a rendezetlenebb,
kevésbé kiszámítható állapotot az információk elérhetőségének közelsége jelenti,
a zsugorodás tehát entrópia növekedéssel jár, ami szintén megfelel a fenti törvénynek.
A továbbiakban egzakt eszközökkel is megmutatjuk, hogy a fenti
törvény a társadalomra, mint rendszerre is érvényes és ennek folyományaként két
paradoxonra hívjuk fel a figyelmet.
3. GLOBÁLIS TÁRSADALOM PARADOXON
Az előzőkben vázlatosan kifejtett gondolatmenet egyenesen vezet
ahhoz a konklúzióhoz, hogy AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM GLOBÁLIS TÁRSADALOM.
Felhívom a figyelmet azonban e fogalomban rejlő (globális társadalom)
paradoxonra. Induljunk ki Farkas J. (<10>
1472.oldal) társadalom definíciójából, miszerint:
„A "társadalom" szóval az egymással együttműködő emberek
kultúrateremtő tevékenységére gondolunk. Ebben a jelentésében a különböző generációk
közötti értékek és tapasztalatok átörökítését jelenti.”
A két gondolat összevetéséből adódik, hogy a globális társadalom
csak akkor valósulhat meg, ha képesek az ebben résztvevő emberek GLOBÁLIS KULTÚRÁT
teremteni. Ehhez az eddig létrejött kultúrák tapasztalatai szerint, több ezer
év lenne szükséges úgy, hogy ezalatt az ebben résztvevő emberek valóban együttműködnek
egy közös cél érdekében.
Igazán vonzó jövőkép. Vonzóbb, mint a SCIFI irodalom által felvázolt
eltorzult, amorf-robotok jövő képe.
Ugyanakkor e globális kultúra lehetőségének van egy kicsi szépséghibája,
ez pedig pontosan a megvalósulás reménytelensége.
A közös, generális kultúra ugyanis pontosan a több ezeréves
létező kultúrák beolvadását (megsemmisülését) jelentené, ami a különböző kultúrák
képviselőit eleve ellenérdekűvé teszi, így lehetetlenné válik az együttműködésük.
Hiszen nem lehet közös cél a saját (nemzeti) kultúrák beolvasztása
egy bizonytalan „közös kultúrába”.
Mi sem bizonyítja jobban a globális kultúra megvalósulásának
lehetetlenségét, mint az, hogy még a vallást sem sikerült az elmúlt több ezer
év alatt egységesíteni. Sőt a történelem során (napjainkat is beleértve!) a háborúk,
viszálykodások többsége éppen a vallások ellentéteiből fakadt.
Hogyan tudnának az emberek egy globális kultúra (mint közös
cél) megteremtésében békésen együttműködni, ha a hit univerzalitása sem elegendő
összekötő kapocs az egyes vallásoknak ahhoz, hogy közös célnak tekintsék.
Több ezer év alatt hol található meg a megvalósult globális
vallás ?!
4. BIZTONSÁGOS INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PARADOXON
A személyiséggel kapcsolatos jogok számítógépes veszélyeztetésével
kapcsolatos problémáknál elsősorban attól tartottak, hogy az automatikus nyilvántartó
rendszereket használó szervezetek több kényes adatot tudnak majd összegyűjteni
az egyénekről mint korábban és ezeket az adatokat könnyebben át tudják adni egymásnak.
Ez a veszély pedig növekszik, ahogy személyes és munkavilágunkba egyre jobban
belép a számítástechnika, az információipar. Még riasztóbb a biztonságérzetünk,
ha a kommunikációs hálózatok összekapcsolódására gondolunk.
Ennek a problémának orvoslására sok országban alkottak olyan
törvényeket, amelyeknek az a feladata, hogy szankcionálják (esetleg megakadályozzák)
a központilag tárolt adatok téves, vagy rosszindulatú felhasználását.
Ez tehát azt sugallja, hogy általában nincs oka az egyénnek
aggodalomra mindaddig, amíg a nyilvántartó rendszerek lehetővé teszik az érintett
személy (adatalany) számára, hogy ellenőrizze adatainak helyességét és folyamatosan
információt kapjon azok felhasználásáról (legalábbis azok többségéről). Ugyanakkor
az információs technológiák elérték azt a fokot, amikor már elősegítik az egyéni
viselkedés közvetlen nyomon követhetőségét, vagy az e viselkedésre vonatkozó,
tárolt adatok hozzáférhetőségét. Például szolgálhatnak az ismert utcai, banki
megfigyelő kamerák, illetve a számítógépen tárolt egészségügyi adatoknak rendőrségi
hozzáférése.
Feltehetjük a kérdést, hogy vajon George Arthur Orwell 1949-ben megjelent „Ezerkilencszáznyolcvannégy”
című regénye valóban antiutópiának tekinthető (ahogy az irodalomtörténeti munkákban
meghatározzák), amelyben ezt írja:
„Az embernek annak tudatában
kellett élnie, hogy lehallgattak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva
minden mozdulatát megfigyelték.”
A választ 50 évvel később,
napjaink világméretű felismerése adja meg, amely hosszú titkolódzás után került
nyilvánosságra: Földünket műholdakból álló
lehallgató rendszer veszi körül, amelyek öt ország (USA, Kanada, Ausztrália, Nagy-Britannia,
Új-Zéland) közreműködésével működnek. Hosszú ideig a nyilvánosságot a megtévesztő
„kém műhold” elnevezéssel vezették félre, mondván, hogy ezek a műholdak csak katonai
célokat szolgálnak. Azonban a 2000. év
világszenzációja, vagy éppen világbotrányaként került napvilágra, hogy ez az ECHELON
nevű rendszer, a ma már globális (egész Földet behálózó) kommunikációs rendszerek
(telefon, fax, internet, stb.) teljes lehallgatására nem csupán alkalmas, hanem
folyamatosan teszi is. Az ECHELON rendszer tehát, amelyet „NAGY FÜLEK”-nek is
mondanak tökéletesen megvalósította Orwell „utópiáját” ![4]
Az egyénről tehát egyre több személyes információ tárolódik,
ugyanakkor az egyén számára egyre áttekinthetetlenebb az az iszonyú mennyiségű
információ, amely számára idegen formában, virtuálisan áll rendelkezésére.
Ez a virtualitás, az információ-szolgáltatók fokozódó elszemélytelenedése
a forrása az egyén elszigetelődésének. Az elszigetelődés elbizonytalanodást is
jelent, egy áttekinthetetlentől, a láthatatlantól való függés félelmét.
Rendezettebb társadalmi struktúrákban tehát nagyobb az átláthatóság,
a kiszámíthatóság, azaz a BIZTONSÁG.
Röviden: BIZTONSÁG =
KISZÁMÍTHATÓSÁG (rendezettség)
A társadalmi relációk bonyolultsága /nem a mennyisége!/ növeli
a rendezetlenséget /entrópia növekedés!/, így csökken a biztonság.
Tehát ha társadalmi struktúrában fogalmazunk, akkor egy abszolút
hierarchikus társadalom a legrendezettebb, így elméletileg ebben a legnagyobb
a biztonság, míg a nyílt társadalmakban nagyobb a rendezetlenség /demokrácia,
szabadság, stb./, így elméletileg ezekben kisebb a biztonság.
Az alábbi 1.-4.ábrákon úgynevezett gráf modellekkel ábrázoljuk
a társadalmi struktúrák (pl. kommunikációs hálózatok) alaptípusait. A betűkkel
jelölt pontok egyedeket, csoportokat, objektumokat jelölhetnek, míg a közöttük
létrejövő viszonyokat (relációkat) az őket összekötő vonalak jelölik.
Mindenki számára könnyen látható, hogy bár mindegyik ábra négy
pontot tartalmaz, az 1., 3. struktúrák bejárhatósága sokkal kiszámíthatóbb, átláthatóbb,
mint a 4. és főleg a 2.ábráé. Az előzőkben leírtak alapján azt is mondhatnánk,
hogy az 1., 3. struktúrák biztonságosabbak, mint a 2., 4. struktúrák.
Az ábrákkal illusztrálni szerettem volna azt az alapvető jelentőségű
állítást, mely szerint NEM A TÁRSADALOM ALKOTÓELEMEI KÖZÖTTI VISZONYOK (RELÁCIÓK)
SZÁMA, MENNYISÉGE AZ AMI MEGHATÁROZZA A BIZTONSÁGOT, HANEM EME RELÁCIÓK STRUKTÚRÁJA.
A társadalmi struktúrák elemzésére, ezek törvényszerűségeinek
egzakt leírására a matematika gráfelmélet nevű ága bizonyult a legalkalmasabbnak.
Ezt mutatja az a könyvtárnyi irodalom, amely a XX.század közepétől e témakörrel
foglalkozik /a téma szempontjából néhány alapvető szerzőt idéz irodalomjegyzékünk/.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy e könyvtárnyi irodalom alkalmazása
Magyarországon gyerekcipőben jár, annak ellenére, hogy a kombinatorika és gráfelmélet
területén a magyar kutatók a világ élvonalában voltak és vannak.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ugyanezek a gráfelméleti
eszközök igen alkalmasak a kommunikációs /információs/ rendszerek leírására, elemzésére.
A kommunikáció, mint az információ áramlás relációja, az információs társadalom
meghatározó struktúra generátora.
A biztonság szempontjából igen fontosak azok a strukturális
jellemzők, amik a társadalmi és kommunikációs hálózatok egyensúlyáról, centralitásáról,
átjárhatóságáról, összefüggőségéről, izomorfiáról, stb. egzakt leírást adnak (lásd
<01>,<06>,<12>,<14>,<15>,<16>)
Ezek a struktúrák határozzák meg azt a mozgásteret, amelyben
a társadalmi folyamatok zajlanak. Ezekre a "hálókra" utal Farkas János
<10> cikkében, amikor felteszi a kérdést: „Kiszámíthatók-e a társadalmi
folyamatok?” Erre a kérdésre sejti /csupán mennyiségi megfontolások alapján/,
hogy „alig kiszámítható bármely döntés
várható következménye”. Ez maga a bizonytalanság!
Nos az eddigiekben arra igyekeztem rámutatni, hogy a biztonság
lényegileg nem mennyiségi kategória, így alapvetőén strukturális jellemzők határozzák
meg.
Az 1., 3. struktúrákat fa gráfoknak, míg a 2., 4. struktúrákat
általános grá-
foknak nevezzük. Megmutatjuk, hogy a "feszesebb" fa
struktúrával jellemezhető hierarchikusabb társadalmak entrópiája sokkal lassabban
növekszik, mint a globalizálódó "nyitottabb" általános gráf struktúrájú
társadalmaké. Sőt az 5.ábra fekete négyzetekből
álló görbéje mutatja, hogy a kétféle entrópia aránya is egyre növekszik (egyre
távolabb kerül egymástól!).
5. ábra
Makroelméleti szinten tehát az információs társadalom, mint
globális társadalmi modell, amely az információra és kommunikációra épül, a biztonság
szemszögéből nézve nem sok jóval kecsegtet.
Ugyanakkor az egzaktabb matematikai modellek és ezek segítségével
leírható törvényszerűségek pontosabban arra mutatnak, hogy
A KIALAKULÓBAN LEVŐ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM BIZTONSÁG SZEMPONTJÁBÓL
JÓVAL SEBEZHETŐBB AZ EDDIGIEKNÉL.
Jövőnk szempontjából ez már jóval biztatóbb, hiszen itt is érvényes
Pólya
György professzor /A problémamegoldás iskolájának világhírű
szerzője/ híres gondolata, amely szerint: "A probléma megfogalmazása fél
út a megoldáshoz."
5. A KLASSZIKUS ÉS A GLOBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ MODELLJE
A klasszikus kommunikáció magában rejtette a személyesség, az
azonosíthatóság jegyeit. Sajnos ma már csak az etikett világára szűkültek az emberi
megbecsülés, tisztelet olyan megnyilvánulásai, mint a bemutatkozás, kézfogás,
meghajlás. A levelezés az aláíráson kívül is teljes terjedelmében tartalmazta
a kézírás személyes jegyeit. Később az írógépes, majd a számítógépes papír alapú
levelezés megőrizte a kézi aláírást, valamint a hitelesítő pecsétet, mint a küldő
személyazonosításának eszközét. A klasszikus kommunikációban tehát a
személyesség (vagy a személyiség 'lenyomata') mindkét irányban
alapvető szerepet játszott. A kommunikáció első lépése a KÖLCSÖNÖS BEMUTATKOZÁS
volt, ezt követte a most már egymás számára azonosítható felek kommunikációja.
Ezt a modellt mutatja a 6.ábra, amelyen a személyazonosítás
jegyeit 'névjegy'-ként foglaltuk össze. Természetesen itt a névjegy általános
értelemben értendő, ami esetenként lehet a névjegykártya is.
A modell lényege a bemutatkozás önálló lépése és a kölcsönösség,
ami a kommunikáció során is megmarad ! Az így kialakított kétoldalú 'függőség' (Te tudod, hogy én ki vagyok,
én tudom, hogy Te ki vagy), kölcsönös ellenőrizhetőséget és ezáltal KÖLCSÖNÖS
BIZTONSÁGÉRZETET teremtett.
Klasszikus kommunikáció
(Kétoldalú függőség
= kölcsönösség = biztonság)
Az információ alapú társadalom azonban a tömegesen és gyorsan
elérhető információdömping oltárán feláldozza a személyességet és egy 'FEKETE
DOBOZ' modellt valósít meg. Ebben a modellben /lásd 7.ábra/ egy óriási információ
tárolóval /ez a 'fekete doboz'/ kommunikál minden felhasználó. A felhasználók
EGYMÁS SZÁMÁRA ISMERETLENEK és csak a 'fekete doboz'-nak kell bemutatkozniuk,
azaz névjegyet (azonosítást) adniuk, fordítva ez ellenőrizhetetlen.[5]
A modell tehát úgy működik, hogy mindenki egy közös dobozba
('fekete doboz') helyezi be az információit (lehet az személy, cég, intézmény,
stb.) és ebből mindenki annyit vehet ki, amennyire a 'fekete doboz' engedélyt
ad. A FÜGGŐSÉG tehát EGYOLDALÚ, ami KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT
és ezért BIZONYTALANSÁGOT eredményez a
felhasználóknak.
Globális kommunikáció
(Egyoldalú függőség = kiszolgáltatottság = bizonytalanság)
A globális modell tömören leírható Arkagyij Rajkin szavaival:
"Én vagyok itt. De ki van odaát ?!"
A válasz, mint látni fogjuk az információs társadalom kulcskérdéséhez
vezet. A XX. század 30-as éveiben A.Turing az automaták elméletének atyja fogalmazta
meg az alábbi gondolatmenetet:
"Azt állíthatjuk, hogy egy gép gondolkodik, ha kérdéseket tehetünk fel neki, éspedig tetszőleges kérdéseket és az úgy válaszol, hogy ha nem 'nézünk oda', nem tudjuk, hogy a felelet géptől, vagy embertől származik-e."
A.Turing gondolatmenete látnoki volt, ugyanis tökéletesen illeszkedik
az információs társadalom 7.ábrán felvázolt globális kommunikációs hálózataira.
A kommunikációs hálózat minden felhasználója valóban egy monitor
előtt ül és kérdéseket tesz fel. A monitoron megjelenő válaszok tartalmából azonban,
ha odanézünk sem dönthető el biztosan a válaszoló 'személye', így annak valódi,
vagy virtuális volta sem !
(Természetesen itt a 'személy' jelölhet csoportot, céget, szervezetet,
stb.)
A válaszoló 'személyének' bizonytalansága felveti az ÁLTALUK
KÉPVISELT INFORMÁCIÓK VALÓDISÁGÁNAK, A VIRTUÁLIS INFORMÁCIÓKNAK a problematikáját.
Ez az elektronikus kommunikációs rendszerek és így az információs
társadalom kulcskérdése.
6. BIZTONSÁGOS KOMMUNIKÁCIÓ = BIZTONSÁGOS INFORMÁCIÓ = BIZTONSÁGOS ISMERET
Egy valóban 'tudás alapú társadalom' csak a biztonságos ismeretekre,
azaz a tudás biztonságára épülhet!
Miért vetődik fel egyáltalán a biztonságos kommunikáció, a biztonságos
információ, a biztonságos (biztos) ismeret problematikája ?
Hiszen a valóban új ismeretek termelésének laboratóriumában,
a tudományban idegenül csengenek ezek a fogalmak. Különösen idegenek ezek a fogalmak
az igazi tudóstól, akinek mint A.Eistein mondja, a nehezen megérthető világegyetem
az ellenfele, de ez nem szegül szembe rosszindulatúan a megértési szándéknak.
"Az isten ravasz, de nem rosszindulatú."
Pontosan az információ tömegcikké válása, az információipar
tömegtermelése, az információ birtoklásának és manipulálásának hatalmi ággá válása
miatt került felszínre a biztonságos információ problematikája. Tökéletesen reprezentálja e problémakört az
INTERNET története, mint a globális kommunikációs modell, az információs társadalom
fő megtestesítője, már-már szimbóluma. Ez a történet azonnal rávilágít az információbiztonság
megrendülésének rejtett okaira.
Az INTERNET legrégibb ősének az MIT (Massachusetts Institute
of Technology) 1962-ben megvalósított próbálkozása tekinthető, ahol részben megalapozták
az úgynevezett "galaktikus" hálózatok elméletét, másrészt 1961-ben ugyancsak
megalapozták a csomagkapcsolás elméletét. Az egyetemen megalapozott elméleti eredmények
alapján 1965-ben megvalósult az összeköttetés egy bostoni és egy kaliforniai számítógép
között, alacsony sebességű kapcsolt telefonhálózati vonallal.
Az 1966-67-es években létrejött a kaliforniai UCLA Egyetemen
a hálózati mérőközpont, ez volt az ARPANET-nek az első csomóponti berendezése.
Az ARPANET 1971-72-ben továbbfejlesztésre került, s egyre inkább
közelített a mai INTERNET hálózatokhoz. Ebben az időben a hálózat fő felhasználása
a kutatók, fejlesztők közötti elektronikus posta szolgáltatás. Ekkor a résztvevők
(felhasználók) alacsony száma és aránylag homogén működési területe miatt nem
játszott lényeges szerepet a hálózati kommunikáció biztonsága.
1972. végén jelent meg a szabad architektúrájú hálózatok gondolata, majd
az 1980-as években kezdődött el a személyi számítógépeken és munkaállomásokon
alapuló lokális hálózatok elterjedése. Ez később az 1980-as évek végén vezetett
az INTERNET mai architektúrájának megalkotásához.
Ez a két alaptulajdonság /nyílt struktúrájú hálózat és csomagkapcsolás/
teremtette meg azt a több évtizedes látomást, hogy egy világhálózat kerekedjen
ki, amely számítógépek millióit tudja összekötni azok földrajzi elhelyezkedésétől
függetlenül.
Ekkor megjelentek az INTERNET szolgáltatók és az INTERNET széles
körben elterjedt a nem kutató, fejlesztő környezetben is, azaz az INTERNET egy
kereskedelmi szolgáltatássá vált. Az INTERNET felhasználók száma 2002-re becslések
szerint eléri a 400 milliót.
Az INTERNET környezete tehát jelentősen megváltozott. A közös
kutatást végző kollegiális kapcsolatban lévő kutatók mellett sok esetben megjelentek
az igen veszélyes helyzetek, bűnözésre hajlamos egyének, így a globális kommunikáció
eszköze részben a szervezett bűnözés eszközévé vált.
Különösen súlyos a probléma, ha figyelembe vesszük, hogy ma
már az INTERNET egy óriás információtároló szerepét kezdi betölteni, amelynek
tartalmától emberek százmillióinak valóságos (vagy virtuális) tájékoztatása függ.
Ugyanakkor az INTERNET szolgáltatások már ma is messze túlmutatnak az elektronikus
levelezésen és olyan bizalmi szolgáltatások vannak terjedőben, mint az elektronikus
kereskedelem, a home banking, stb.
Jelenleg tehát az INTERNET a valódi biztonság utólagos megteremtésének
problémájával áll szemben, melynek megoldása kulcskérdése a biztonságos információs
társadalomnak.[6]
Szeretném felhívni az Olvasó figyelmét arra, hogy a titkokról,
a titkok elrejthetőségéről és megőrizhetőségéről minden korban jelentősen megoszlottak
a vélemények. Az információ-biztonság, mint bármely biztonsági terület tehát nagymértékben
függ a társadalmi közfelfogástól, az úgynevezett veszélyérzettől is. Bemutatok
két különböző korból származó szélsőséges felfogást.
Voltaire: „Azok, akik
azt lódítják, hogy egy rejtjelzett levelet minden előzetes segítség nélkül el
tudnak olvasni úgy, hogy annak tárgyát sem ismerik, azok nagyobb sarlatánok, mint
azok, akik azt lódítják, hogy megértenek egy nyelvet, amelyet korábban nem tanultak.”
Benjamin Franklin: „Hárman
akkor tudnak titkot tartani, ha közülük kettő halott.”
Mindkét vélemény a XVIII. század végéről származik, azonban
míg az egyik a titok elrejtésébe vetett maximális bizalmat, addig a másik a szélsőséges
bizalmatlanságot fejezi ki. Vajon az ECHELON rendszer ismeretében a mai valóság
melyik véleményhez áll közelebb ?
7. VIRTUÁLIS INFORMÁCIÓ = VIRTUÁLIS VALÓSÁG
Az
információs társadalom alapkérdése: VALÓSÁGOS VAGY VIRTUÁLIS JÖVŐ ?
Az 5.pontban idézett Turing féle eldöntési probléma, amely a
XX.század első felében csupán elmeélesítő filozofálgatásnak tűnhetett, pontosan
ma, az információs társadalom küszöbén válik társadalmi kulcsproblémává. A probléma
lényege az, hogy egy részben (vagy egészében!) virtuális információkkal feltöltött
fekete doboz rendszer, a 'gyanútlan felhasználó' számára eldönthetetlen módon
VIRTUÁLIS VALÓSÁGOT állít elő.
A 'virtuális információ' minden
eddiginél komolyabb veszély.
Amint erre rávilágítottunk a 2.fejezetben, az információs társadalmak
mai fejlettségi szintjükön valóban az információ (adat) tömegtermelésével és a
globális kommunikációs hálózatokon történő tömeges forgalmazásával jellemezhetők.
Mégis a 'tudás alapú társadalom' szinonimájaként emlegetik általában.
Az 1.fejezetben rámutattunk arra, hogy az információ (adat)
és az ismeret
(tudás) alapvetően különböző fogalmak, mivel az első mennyiségi,
míg a az utóbbi minőségi (strukturális) kategória. A megkülönböztetés azért is
fontos, mivel az információ 'igazságáról' nem beszélhetünk, csak valódiságáról
és mennyiségi mértékéről. Az információelmélet ezeket a paramétereket egzakt módon
tudja kezelni (egy adott jelsorozat a megadott ABC-ből származik-e?, illetve mekkora
a valószínűsége az összes hasonló jelsorozatok között?).
Az ismeret ugyanakkor rendelkezik mennyiségi és minőségi paraméterekkel
is (pl. igazság), ugyanakkor lényeges tulajdonsága, hogy csak egy vonatkoztatási
rendszerben értelmezhető.
A tudás alapú információs társadalom tehát olyan távoli célnak
tekinthető pozitív jövőkép, amelyhez nem vezet egyenes út a mai információsnak
nevezett társadalmi formációkból. Ugyanis a szabad(versenyes) információ (adat,
hír,...) tömegtermelést olyan emberi kultúrákon nyugvó vonatkoztatási rendszerekbe
kell terelni, amelyek felhasználva a magas szintű technikai lehetőségeket, el
tudják végezni az információ --> ismeret
transzformációkat.
Így érhető el, hogy az 5.fejezetben felvázolt globális kommunikációs
modell "fekete doboza" ne csupán óriási információhalom, hanem rendszerezett
emberi ismeretek funkcionális gyűjteménye legyen.
Ekkor már két szálon közelíthetjük a biztonság kérdését: az
ismeretek valódisága és igazságértéke oldaláról.
Érthető tehát, hogy ha a globális kommunikációs modellben ismereteink
megszerzése egyetlen kommunikációs köldökzsinóron kötődik a "fekete dobozhoz",
úgy az abban elrejtett virtuális információk virtuális ismereteket és így virtuális
valóságot generálnak.
Ez az egyelőre csupán elméleti lehetőség az emberiség számára
beláthatatlan veszélyeket rejt:
AZ INFORMÁCIÓK TÖMEGÉT
ÉS AZ EZEKET TÁROLÓ ÉS MŰKÖDTETŐ RENDSZEREKET BIRTOKLÓ HATALOM MANIPULÁCIÓS LEHETŐSÉGÉT
AZ EGYES EMBEREK, CSOPORTOK, SŐT AZ EGÉSZ TÁRSADALOM FELETT !
Ördögi eszköz lehet ez a nevezzük "információs fegyver"-nek,
amellyel észrevétlenül, látszólag demokratikus módon lehet rabszolgaságba sodorni
emberek millióit.
Az információs gyarmatosítás nyomasztó víziója helyett lássuk
be, hogy bölcsebb, ha azokra a biztonsági problémákra (lásd 5., 6., 7.fejezet)
amelyek a virtuális információkra épülő torzított, illetve virtuális valósághoz
vezetnek, idejében felkészülünk.
Kulcskérdéssé válik tehát, hogy ha a 'virtuális valóság' ilyen
bizonytalanságot idéz elő, akkor az annak alapját képező 'virtuális információk'
biztonságos azonosíthatóságát kell megoldanunk.
A JÖVŐ BIZTONSÁGOS TÁRSADALMA TEHÁT NEM LEHET
ÜZLETI VÁLLALKOZÁS !
Ajánlom ezeket a gondolatokat
minden fiatal figyelmébe, akik egy olyan világba születnek, amely a kommunikációt
hajlamos technikai bravúrnak tekinteni.
Legalább ennyire ajánlom
eme gondolatokat mindazoknak a döntéshozóknak, akik egyszerre az információs hatalom
birtokosai és az információs fegyver kiszolgáltatottjai.
IRODALOMJEGYZÉK
<01> R.H.Atkin (1976): Mathematical
structure in human affairs
Heinemann, London, 1976.
<02> C. Berge (1976):
Graphs and hypergraphs
North-Holland Publishing Company,
London, 1976.
<03> G.Cullmann, M.Denis-Papin, A.Kaufmann (1973): A
hír tudománya
Gondolat Kiadó, 1973.
<04> T.Dénes (1978): Graph theoretical
approach to structural representation of
systems, Proceedings of the Fourth International
Conf. for Pattern Recognition, Kyoto, Japan 1978.
<05> T.Dénes, P.Gelléri (1979): On the use of mathematics
to sociology today, in: Sociology of Science
and Research, Akadémiai Kiadó, 1979.
<06> Dénes T., Babics L. (1979): Rétegződési
és mobilitási struktúra gráfelméleti
vizsgálata, Szociológia, 1979/4.
<07> Dénes
Tamás: Rejtjelfejtés - Trükkök, módszerek,megoldások
Magyar Távközlés 2000. április, 3-8.
<08> Dénes Tamás:
Digitális ujjlenyomat - A dokumentumvédelem új korszaka, Magyar Távközlés 2000. május, 34-38.
<09> Dénes Tamás: TitokTan Trilógia 1.rész:
Kódtörő ABC
Bagolyvár Kiadó, Budapest, 2002.
<10> Farkas János (1999): Az
információs társadalom küszöbén
Magyar Tudomány, 1999/12.
<11> G.Friedrichs, A.Schraff (1984): Mikroelektronika
és társadalom
Jelentés a Római Klub számára
Statisztikai Kiadó Vállalat, 1984.
<12> F.Harary, R.Norman, D.Cartwright (1965): Structural
models
New York, Wiley, 1965.
<13> A.Kaufmann (1975): A döntés
tudománya
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1975.
<14> A.Rapoport (1963): Mathematical models of social interaction
Handbook of Mathematical Psychology,
New York, Wiley
<15> F.S.Roberts (1978): Graph theory and its applications to problems of
society, Monograph, Society
for Industrial and Applied Mathematics Philadelphia, Pennsylvania, 1978.
<16> F.S.Roberts (1980): Graph theory and the social sciences
Philadelphia, Pennsylvania, 1980.
<17>
Nemetz Tibor, Vajda István: Bevezetés az algoritmikus adatvédelembe. Akadémiai Kiadó 1991.
<18> R. Opplinger:
Internet and Internet security. Artech House Publishers,
Norwood MA 02062 USA 1998.
<19> Brigit Pfitzmann:
Digital Signature Schemes. Springer, Berlin,
1996.
<20> Sík Zoltán: Digitális
aláírás,
elektronikus aláírás
Magyar Távközlés 2000.
április, 14-20.
<21> C.Shannon
(1948): The
Mathematical Theory of Communication
Bell System Technical Journal, 1948.
<22> C.Shannon
(1949): Communication
Theory of Secrecy Systems
Bell System Technical Journal, 1949.
<23> Norbert Wiener: Válogatott tanulmányok
Gondolat Kiadó, 1974.
<24> Magyari
Beck István: Alkotáselméleti
(kreatológiai) tanulmányok
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.