I
N F O S A N C E
a jövő INFOrmációs renaisSANCE
társadalmának esélye
e-mail: titoktan@freemail.hu
"A tipikus amerikai világban az információ
sorsa az, hogy áru lesz, venni és eladni lehet.
Nem az én dolgom, hogy azon akadékoskodjam,
hogy ez a kereskedői álláspont erkölcsös-e vagy
nem, durva-e vagy finom. Az én dolgom az, hogy
kimutassam:
ez az álláspont az információ és a
vele kapcsolatos fogalmak félreértéséhez és
félrekezeléséhez vezet."
(Norbert Wiener)
A jelek, jelsorozatok minden
ember számára érzékelhetők, míg azok csak bizonyos vonatkoztatási rendszer (értelmezési
keret, dekódoló rendszer) birtokában értelmezhetők. Ugyanazon információ tehát
az egyik embercsoport számára jelentéssel bíró ismeret, míg mások számára értelmetlen
jelsorozat (adat). Évtizedekkel ezelőtt így írt
erről Rényi Alfréd Ars matematica
című könyvében:
"Amióta információelmélettel foglalkozom, sokszor eltűnődtem azon,
hogy fér el néhány verssorban összehasonlíthatatlanul több információ, mint egy
ugyanolyan hosszúságú, maximális tömörségű táviratban."
Mivel az emberiség számára
évezredek óta az információk rögzítése, továbbítása technikai nehézségeket jelentett
(szöveg nyomtatás, később hang, képrögzítés, terjesztés, tárolás, stb.), így elődeink
hozzászoktak ahhoz, hogy többnyire az új ismeretek közvetítésére, átörökítésére
korlátozták tevékenységüket. A tömegtermelés -mint sok más területen is- megtette hatását és az információ ma már technikailag
könnyen előállítható jel formáját alapvetően elválasztotta annak jelentés tartalmától.
Hasonló folyamat zajlott a betűírás többezer éves kialakulásánál, míg napjainkban
exponenciális sebességgel termeljük az adatokat, de nem áll ez az ismeretek gyarapodására.
Az információipar, mint a
XX. század második felének új és egyre hatalmasabb ágazata, megkezdte és rohamos
méretekben folytatja az információ tömegtermelését. Ezen új ágazat alapanyaga,
félkész és végterméke is az információ. S mint a fogyasztói társadalmak működési törvényei
ezt diktálják, ez az ágazat is visszafordíthatatlan versenyfutásba kezdett önmagával.
Ahogy megjelent a távíró,
telefon, kábel nélküli információátvitel, majd ezek újabb és újabb változatai,
végül belépett a számítástechnika, digitális és műholdas adatátvitel az információiparba,
ez mind-mind magában rejtette a Föld egyetlen globális társadalommá zsugorításának
lehetőségét. Az emberiség (egy része!) elérkezett egy olyan társadalmi modell
beteljesedésének lehetőségéhez, amelynek középpontjában az információ áll, legnagyobb
hatású ágazata az információipar, ez az INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM. Napjainkban még
a valóságot talán jobban kifejezné az "adat-hír
dömping társadalom" elnevezés.
Ahogy a fejlett országokban
az elektromosság nélkülözhetetlenné vált az élet minden területén és kialakult
a teljes elektromos függőség a társadalomban, úgy vagyunk szemtanúi annak, ahogy
kialakulóban van az információfüggőség (ezen belül is egyre nagyobb teret hódít
az elektronikus információ!) az e-társadalomban. A számítógépes nemzeti és világhálózatokon
óráról-órára szaporodnak az adatok, üzenetek, az emberek milliói számára percek
alatt elérhető információk. A sajtó, a tömegkommunikáció, a médiák, a reklámhordozók
ontják az üzeneteket, adatokat, híreket és álhíreket.
Kezdenek tehát kialakulni az INFORMÁCIÓ FÜGGŐSÉG tünetei, bár itt is a
valóságot jobban kifejezné az "adat-hír függőség" elnevezés.
Az információtechnológia
alkalmassá vált az idő és a tér távolságainak szinte nullára zsugorítására. EZ A JELENSÉG TESZI AZ INFORMÁCIÓROBBANÁST
KORSZAKHATÁRRÁ ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALMAT ÚJ TÁRSADALMI FORMÁVÁ.
Feltehetjük a kérdést, hogy
vajon George Arthur Orwell 1949-ben megjelent
„Ezerkilencszáznyolcvannégy” című regénye valóban utópiának tekinthető ?
„Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgattak minden hangot,
amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték.”
A választ 50 évvel később, napjaink világméretű felismerése
adja meg. Ez az ECHELON rendszer (lásd [2]), amelyet „NAGY FÜLEK”-nek is mondanak
és amely szinte tökéletesen megvalósította
Orwell „utópiáját” !
Az egyénről tehát egyre több
személyes információ tárolódik, ugyanakkor az egyén számára egyre áttekinthetetlenebb
az az iszonyú mennyiségű információ, amely számára idegen formában, virtuálisan
áll rendelkezésére. Ez a virtualitás, az információ-szolgáltatók fokozódó elszemélytelenedése
a forrása az egyén elszigetelődésének.
A KIALAKULÓBAN LEVŐ INFORMÁCIÓS
TÁRSADALOM tehát BIZTONSÁG SZEMPONTJÁBÓL JÓVAL SEBEZHETŐBB AZ EDDIGIEKNÉL (lásd
[1]).
A klasszikus kommunikáció
magában rejtette a személyesség, az azonosíthatóság jegyeit. Sajnos ma már csak
az etikett világára szűkültek az emberi megbecsülés, tisztelet olyan megnyilvánulásai,
mint a bemutatkozás, kézfogás, meghajlás. A levelezés az aláíráson kívül is teljes
terjedelmében tartalmazta a kézírás személyes jegyeit. Később az írógépes, majd
a számítógépes papír alapú levelezés megőrizte a kézi aláírást, valamint a hitelesítő
pecsétet, mint a küldő személyazonosításának eszközét. A klasszikus kommunikációban
tehát a személyesség (vagy a személyiség 'lenyomata') mindkét irányban alapvető
szerepet játszott. A kommunikáció első lépése a KÖLCSÖNÖS BEMUTATKOZÁS volt, ezt
követte a most már egymás számára azonosítható felek kommunikációja.
Az így kialakított kétoldalú
'függőség' (Te tudod, hogy én ki vagyok, én tudom, hogy Te ki vagy), kölcsönös
ellenőrizhetőséget és ezáltal KÖLCSÖNÖS BIZTONSÁGÉRZETET teremtett.
Az információ alapú
társadalom azonban a tömegesen és gyorsan elérhető információdömping oltárán feláldozza
a személyességet és egy 'FEKETE DOBOZ' modellt valósít meg. Ebben a modellben
egy óriási információtárolóval /ez a 'fekete doboz'/ kommunikál minden felhasználó.
A felhasználók EGYMÁS SZÁMÁRA ISMERETLENEK és csak a 'fekete doboz'-nak kell bemutatkozniuk,
azaz névjegyet (azonosítást) adniuk, fordítva ez ellenőrizhetetlen. Ma az internet
egyik fő vonzereje a "globális névtelenség", ami egyúttal számos visszaélés
és bűncselekmény forrása is.
A modell tehát úgy működik,
hogy mindenki egy közös dobozba ('fekete doboz') helyezi be az információit (lehet
az személy, cég, intézmény, stb.) és ebből mindenki annyit vehet ki, amennyire
a 'fekete doboz' engedélyt ad. A FÜGGŐSÉG tehát EGYOLDALÚ, ami KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT és ezért BIZONYTALANSÁGOT
eredményez a felhasználóknak.
A probléma az információs
társadalom kulcskérdéséhez vezet. A XX. század 30-as éveiben A.M.Turing az automaták
elméletének atyja fogalmazta meg az alábbi gondolatmenetet:
"Azt állíthatjuk, hogy egy gép gondolkodik, ha kérdéseket tehetünk
fel neki, éspedig tetszőleges kérdéseket
és az úgy válaszol, hogy ha nem 'nézünk oda', nem tudjuk, hogy a felelet géptől, vagy embertől
származik-e."
Turing gondolatmenete látnoki
volt, ugyanis tökéletesen illeszkedik az információs társadalom globális kommunikációs
hálózataira (lásd [5]).
A kommunikációs hálózat minden
felhasználója valóban egy monitor előtt ül és kérdéseket tesz fel. A monitoron
megjelenő válaszok tartalmából azonban, ha odanézünk sem dönthető el biztosan
a válaszoló 'személye', így annak valódi, vagy virtuális volta sem ! (Természetesen
itt a 'személy' jelölhet csoportot, céget, szervezetet, stb.)
A válaszoló 'személyének'
bizonytalansága felveti az ÁLTALUK KÉPVISELT INFORMÁCIÓK VALÓDISÁGÁNAK, A VIRTUÁLIS
INFORMÁCIÓKNAK a problematikáját. Ez az elektronikus kommunikációs rendszerek
és így az információs társadalom kulcskérdése, ez a GLOBÁLIS TITOK.
Egy valóban 'tudás alapú
társadalom' csak a biztonságos ismeretekre, azaz a tudás biztonságára épülhet!
Miért vetődik fel egyáltalán
a biztonságos kommunikáció, a biztonságos információ, a biztonságos (biztos) ismeret
problematikája ? Hiszen a valóban új ismeretek
termelésének laboratóriumában, a tudományban például idegenül csengenek ezek a
fogalmak. Különösen idegenek ezek a fogalmak az igazi tudóstól, akinek mint A.Eistein
mondja, a nehezen megérthető világegyetem az ellenfele, de ez nem szegül szembe
rosszindulatúan a megértési szándéknak: "Az
isten ravasz, de nem rosszindulatú."
Pontosan az információ tömegcikké
válása, az információipar tömegtermelése, az információ birtoklásának és manipulálásának
hatalmi ággá válása miatt került felszínre a biztonságos információ problematikája.
Tökéletesen reprezentálja e problémakört az INTERNET története, mint a
globális kommunikációs modell, napjaink információs társadalmának megtestesítője, már-már szimbóluma. Ez a történet
azonnal rávilágít az információbiztonság megrendülésének rejtett okaira.
Az INTERNET legrégibb ősének
az MIT (Massachusetts Institute of Technology) 1962-ben megvalósított próbálkozása
tekinthető, ahol részben megalapozták az úgynevezett "galaktikus" hálózatok
elméletét, másrészt 1961-ben ugyancsak megalapozták a csomagkapcsolás elméletét.
Az egyetemen megalapozott elméleti eredmények alapján 1965-ben megvalósult az
összeköttetés egy bostoni és egy kaliforniai számítógép között, alacsony sebességű
kapcsolt telefonhálózati vonallal.
Az 1966-67-es években létrejött
a kaliforniai UCLA Egyetemen a hálózati mérőközpont, ez volt az ARPANET-nek az
első csomóponti berendezése.
Az ARPANET 1971-72-ben továbbfejlesztésre
került, s egyre inkább közelített a mai INTERNET hálózatokhoz. Ebben az időben
a hálózat fő felhasználása a kutatók, fejlesztők közötti elektronikus posta szolgáltatás.
Ekkor a résztvevők (felhasználók) alacsony száma és aránylag homogén működési
területe miatt nem játszott lényeges szerepet a hálózati kommunikáció biztonsága. 1972. végén jelent meg a szabad architektúrájú hálózatok gondolata,
majd az 1980-as években kezdődött el a személyi számítógépeken és munkaállomásokon
alapuló lokális hálózatok elterjedése. Ez később az 1980-as évek végén vezetett
az INTERNET mai architektúrájának megalkotásához.
Ez a két alaptulajdonság
/nyílt struktúrájú hálózat és csomagkapcsolás/ teremtette meg azt a több évtizedes
látomást, hogy egy világhálózat kerekedjen ki, amely számítógépek millióit tudja
összekötni azok földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül.
Ekkor megjelentek az INTERNET
szolgáltatók és az INTERNET széles körben elterjedt a nem kutató, fejlesztő környezetben
is, azaz az INTERNET egy kereskedelmi szolgáltatássá vált. Az INTERNET felhasználók
száma 2002-ben becslések szerint eléri a 400 milliót.
Az INTERNET környezete tehát
jelentősen megváltozott. A közös kutatást végző kollegiális kapcsolatban lévő
kutatók mellett sok esetben megjelentek az igen veszélyes helyzetek, bűnözésre
hajlamos egyének, így a globális kommunikáció eszköze részben a szervezett bűnözés
eszközévé vált.
Különösen súlyos a probléma,
ha figyelembe vesszük, hogy ma már az INTERNET egy óriás információtároló szerepét
kezdi betölteni, amelynek tartalmától emberek százmillióinak valóságos (vagy virtuális)
tájékoztatása függ. Ugyanakkor az INTERNET szolgáltatások már ma is messze túlmutatnak
az elektronikus levelezésen és olyan bizalmi szolgáltatások vannak terjedőben,
mint az elektronikus kereskedelem, a home banking, stb.
Kezdenek összeolvadni az
elektronikus információtárolás és továbbítás különböző eszközei egy "mindentudó
elektronikus kommunikátorrá", amely szinte láthatatlanul vezérli, irányítja
életünket.
Jelenleg tehát az INTERNET
a valódi biztonság utólagos megteremtésének problémájával áll szemben, melynek
megoldása kulcskérdése a biztonságos információs társadalomnak.
Szeretném felhívni az Olvasó
figyelmét arra, hogy a titkokról, a titkok elrejthetőségéről és megőrizhetőségéről
minden korban jelentősen megoszlottak a vélemények. Az információ-biztonság, mint
bármely biztonsági terület tehát nagymértékben függ a társadalmi közfelfogástól,
az úgynevezett veszélyérzettől is. Íme két különböző korból származó szélsőséges
felfogás:
Benjamin Franklin: „Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük
kettő halott.”
Henry L. Stimson: „Úriember nem olvassa mások levelét.”
Benjamin Franklin véleménye
a XVIII. század végéről származik, Henry L.Stimson az Amerikai Egyesült Államok
külügyminisztere volt az 1920-as évek végén.
Fenti szállóigévé vált mondása alapján 1929. október 31-én bezárta kapuit az USA
rejtjelző szolgálata (a Black Chamber). Míg az egyik vélemény a titok elrejtésébe
vetett maximális bizalmat, addig a másik a szélsőséges bizalmatlanságot fejezi
ki. Vajon a ma már köztudomásúvá vált, egész Földünket behálózó és a teljes e-kommunikációs
forgalmat „figyelő” ECHELON (műholdas lehallgató rendszer, lásd [2]) ismeretében
a mai valóság melyik véleményhez áll közelebb ?
Az információs társadalom alapkérdése tehát a VALÓSÁGOS VAGY VIRTUÁLIS JÖVŐ.
Az idézett Turing féle eldöntési
probléma, amely a XX.század első felében csupán elmeélesítő filozofálgatásnak
tűnhetett, pontosan ma, az információs társadalom küszöbén válik társadalmi kulcsproblémává.
A probléma lényege az, hogy egy részben (vagy egészében!) virtuális információkkal
feltöltött fekete doboz rendszer, a 'gyanútlan felhasználó' számára eldönthetetlen
módon VIRTUÁLIS VALÓSÁGOT állít elő. A 'virtuális információ' tehát minden eddiginél
komolyabb veszély (részletesebben e témáról lásd [5],[6]).
A
tudás alapú információs társadalom tehát olyan távoli célnak tekinthető pozitív
jövőkép, amelyhez nem vezet egyenes út a mai információsnak nevezett társadalmi
formációkból. Ugyanis a szabad(versenyes) információ (adat, hír,...) tömegtermelést
olyan emberi kultúrákon nyugvó vonatkoztatási rendszerekbe kell terelni, amelyek
felhasználva a magas szintű technikai lehetőségeket, el tudják végezni az
információ-->ismeret transzformációkat (ezt támasztja
alá Prószéky Gábor [8] cikkében:”A nyelvi processzoroknak ezért nemcsak
a keresésben, hanem a szövegek megértésében is segíteniük kell.”).
Így érhető el, hogy a felvázolt
globális kommunikációs modell "fekete doboza" ne csupán óriási információ
halom, hanem rendszerezett emberi ismeretek funkcionális gyűjteménye legyen.
Érthető tehát, hogy ha a
globális kommunikációs modellben ismereteink megszerzése egyetlen kommunikációs
köldökzsinóron kötődik a "fekete dobozhoz", úgy az abban elrejtett
virtuális információk virtuális ismereteket és így virtuális valóságot generálnak.
AZ INFORMÁCIÓK TÖMEGÉT ÉS AZ EZEKET TÁROLÓ ÉS MŰKÖDTETŐ RENDSZEREKET BIRTOKLÓ
HATALOM MANIPULÁCIÓS LEHETŐSÉGÉT AZ EGYES EMBEREK, CSOPORTOK, SŐT AZ EGÉSZ TÁRSADALOM
FELETT !
Ördögi eszköz lehet ez, a
nevezzük "információs csodafegyver"-nek, amellyel észrevétlenül
lehet láthatatlan rabszolgaságba sodorni emberek millióit.
Ezen gondolatok megfogalmazása közben (lásd [4]), az
élet történelmi választ produkált a szinte még fel sem tett kérdésekre. 2001.
szeptember 11-én a Földünket körülvevő információpajzs, akárcsak a természetes
védelmet nyújtó ózonpajzs, kilyukadt !
Az ECHELON szimbolikus jelentései (harcvonal, harcrend) valóságossá váltak, a fenti kérdések megelevenedtek
és a sok milliárd dolláros titkos befektetés, amely a "terrorizmus elleni
védekezés zászlaja alatt" az elmúlt két és fél évtizedben történt, nyilvánvaló
kudarcot szenvedett (lásd [2],[6]). A dollár milliárdokkal a titkosítás több száz
éves módszerei, a sztegonográfiai módszerek (lásd [3],[4]), a rejtjelzés nélküli
rejtés, a szöveg a szövegben, kép a képben módszerei állnak szemben. A sztegonográfia
elektronikus renaissance-át éli. A szomorú az, hogy mint a történelem során már
annyiszor, elsőként a rossz oldalon. Sajnos ismét beigazolódott A.Einstein igen
bölcs gondolata: "A történelem mindössze arra tanít meg
bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."
2001. szeptember 11-e óta a titokról, a globális kommunikációról,
az e-világ biztonságáról alkotott "egyértelmű" képet kényszerül az emberiség
"átfesteni". A történelem dupla felkiáltójellel hívta fel mindannyiunk
figyelmét arra, hogy a jövendő információs társadalom kulcsfogalma a biztonság
legyen !
Az információs gyarmatosítás
nyomasztó víziója helyett lássuk be, hogy bölcsebb, ha a valódi és virtuális titkok
megkülönböztetésére idejében felkészülünk.
A
JÖVŐ BIZTONSÁGOS TÁRSADALMA TEHÁT NEM LEHET ÜZLETI VÁLLALKOZÁS !
Norbert Wiener az információelmélet
és a modern kibernetika megalkotójának idézett gondolata, így nem csupán az információra,
hanem az információn alapuló, egyre több titkot felhalmozó információs társadalomra
is igaz. A Wiener által jelzett „félreértések” társadalmi méretekben végzetesek
lehetnek.
Eme végzetes „félreértések” elkerülésének igazi
esélye, az információs társadalom ma még elérhető nagy lehetősége, egy neorenaissance,
egy modern információs renaissance kor, azaz a XXI.század INFOSANCE korának megteremtése, amely tulajdonképpen
egyesíti a klasszikus és modern értékeket, vagyis az emberi értékek, az alapvető
természeti és társadalmi törvények sokoldalú megközelítése, a modern technika,
az infokommunikáció eszközeinek segítségével. Az INFOSANCE tehát a gondolkodó
ember klasszikus képességeinek optimális egyesítése a mindent átszövő, globalizálódó
e-technikával és az egyre teljesebb, biztonságosabb információ birtoklásával.
Az INFOSANCE elnevezés tehát egy olyan e-társadalom képét rajzolja fel, amelynek középpontjában
egy új, modern renaissance e-mber
áll.
A középkori renaissance
újra kinyitotta a középkori egyház által egészen beszűkített gondolkodást és a
valós világ sokoldalú, kreatív szemléletére "nyitott ablakot". Fellazult
az egyház által kézbenntartott, egyetlen szálon függő információ-monopólium, amely
az ismeretek és ezáltal a gondolkodás teljes uralmát jelentette. A gondolkodó
ember "eldobta a dogmák mankóját", mellyel éppen csak "járni"
volt képes és újra szabadon szárnyalhatott a gondolat.
A XX.század, amely
száz év alatt, több ezer évnyi technikai (eszköz) fejlődést hajszolt át a "civilizált"
társadalmakon, újra "mankóra" ítélte az emberi gondolkodást. Csak most
az egyház helyett, a technikai eszközök narkotikus függősége, a fogyasztói társadalom
mesterséges rohanása kényszerítette rá az emberekre a szabad, kreatív gondolkodás
helyett, a tisztán racionális mintakövetést, az eszközök kiszolgáltató "mankóját".
Az INFOSANCE e-mber lehetősége tehát egy "új ablak nyitás", amely a
felhalmozott óriási technika, a globális kommunikációs és informatikai rendszerek
lehetőségeit egyesíti a renaissance mintájú szabad, szárnyaló, kreatív, emberi
gondolkodással. Az INFOSANCE társadalma
tehát kreatív társadalom, amely akárcsak az emberi kreativitás, a társadalmi túlélés
alapfeltétele.
A 2002. év különös aktualitást ad eme neorenaissance
gondolatoknak, mivel ebben az évben van Leonardo da Vinci születésének 550., Charles
Babbage és Ny.I.Lobacsevszkij születésének 210., Bolyai János születésének
200. és A.M.Turing születésének 90. évfordulója. A felsoroltak mindegyike az
emberi kreativitás, a szabad gondolkodás, a társadalmakat átívelő gondolatok zászlóvívője,
vagyis igazi renaissance gondolkodó volt. Farkas János társadalom definíciója
szerint (lásd [7] 17.oldal), helyük feltétlenül biztosított a fentiekben felvázolt
INFOSANCE társadalomban:
„A társadalom szóval az egymással
együttműködő emberek kultúrateremtő tevékenységére gondolunk. Ebben a jelentésében
a különböző generációk közötti értékek és tapasztalatok átörökítést jelenti.”
Ajánlom ezeket a gondolatokat minden fiatal figyelmébe, akik
egy olyan világba születnek, amely a kommunikációt hajlamos technikai bravúrnak
tekinteni.
Legalább ennyire ajánlom eme gondolatokat mindazoknak a döntéshozóknak,
akik egyszerre az információs hatalom birtokosai és az információs fegyver kiszolgáltatottjai.
Irodalom
[1] Dénes Tamás: Biztonságos Információ (s) Társadalom
INFO TÁRSADALOMTUDOMÁNY,
2001/53.
[2]
Dénes Tamás: ECHELON
az e-társadalom információpajzsa ?
Híradástechnika, 2001/6.
14-19
[3] Dénes Tamás: SZTEGONOGRÁFIA
- rejtett információk rejtjelzés nélkül
Híradástechnika, 2001/8.
15-21
[4] Dénes Tamás: TitokTan Trilógia 1.rész:
Kódtörő ABC
Kriptográfia
Mindenkinek
Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest,
2002.
[5]
Dénes Tamás: Turing-teszt
az információs társadalomban
[6]
Dénes Tamás: Kódolatlan
gondolatok (2001. szeptember 11-e harmadik évfordulóján)
eVilág, III.évfolyam 9.szám, 2004/szeptember
[7] Farkas János: Információs- vagy tudástársadalom?
Infonia-Aula Kiadó, Budapest, 2002. június 22.
[8] Prószéky Gábor: Az információ és a betűk
eVilág, I.évf. 2.szám, 2002.május, 26-29.