D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus 

   e-mail: tdenest@freemail.hu

  

 

 

REJTETT CSODAFEGYVER

e-világi dramaturgia az e-társadalom színpadán

 

 

Shakespeare örökérvényű megállapításával, mely szerint „Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő.” könnyen azonosulunk, mivel egyszerű és gyermekien játékos (még akkor is, ha a színházban drámát is játszanak!). Ugyanígy vagyunk Molnár Ferencnek, a színház, a szinpadi dramaturgia nagymesterének gondolatával: „Ha a színpadon egy pisztoly van, annak előbb-utóbb el kell sülnie.”

 

A világ, az emberi társadalmak színpadára a tudomány egyre újabb „pisztolyokat” (fegyvereket) helyez és valóban a történelem igazolja, hogy a „színdarab” Molnár Ferenc dramaturgiája szerint folyik. A tudomány fegyvere a kreatív, alkotó gondolat, a világ megismerésének egy-egy kisebb-nagyobb szelete, nyomozás a való világ által rejtett temérdek titok után. A tudomány, a tudós, a kutató ember tehát a legnagyobb rejtjelfejtő, a legkitartóbb nyomozó Blaise de Vigenére (1523-1596) nézete szerint, mivel úgy tartotta, hogy "A rejtjelfejtés az agy gyarló feltörése, mivel a világ minden dolga, az egész természet merő rejtjel és titkosírás."

Márpedig Vigenéreben a renaissance kor egyik legjelentősebb kriptográfusát tisztelhetjük, akinek véleménye e kérdéskörben egyáltalán nem elhanyagolható. A nyomozó hasonlat továbbgondolásra érdemes, hiszen a jó nyomozó a megtalált fegyvert, annak precíz vizsgálata után a bizonyítékok sorába helyezi és nem dönt annak további felhasználásáról. Általában így tesz a tudomány is az általa meglelt „fegyverekkel”. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy a hatalom színpadára helyezett fegyverek  először többnyire rosszul sülnek el. Sőt Albert Einstein szerint a helyzet még ennél is rosszabb, mert az emberiség igen rossz diák:

"A történelem mindössze arra tanít meg bennünket,hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből"

  (A.Einstein)

 

A XX. század atom, kémiai, biológiai „csodafegyverei” már nem a „színpad” egy részén „játszó” hadseregeket, hanem egyre inkább az egész „színpadot”, az összes (nagyrészben ártatlan, mit sem sejtő) szereplőt fenyegetik és ha „elsülnek”, akkor el is pusztítják őket. A  XX. század első felének színpadán jelentek meg ezek, az emberek tömeges elpusztítására alkalmas „csodafegyverek”, amelyek Molnár Ferenci dramaturgiájától joggal rettegett az egész világ.

A fegyvergyártásra hatalmas profitot termelő iparágak települtek, melyeknek a piacgazdaság törvényei szerint, szükségszerűen bővíteni kell piacaikat. Az eddig létrehozott „csodafegyverek” felhasználása, bármekkora pusztító erőt is képviseltek, mégis korlátozott volt, mivel csak nyílt háborús körülmények között történhetett (és sajnos történik ma is!).

A XXI. század új reményekkel induló információs társadalma, új „csodafegyverrel” kell, hogy szembenézzen. Ez a fegyver nem más, mint az infokommunikációs, a globális e-kommunikációs fegyver, amelyet hatásmechnanizmusa alapján nyugodtan nevezhetünk pszichológiai fegyvernek. Ha ez az egész emberiség sorsát ás jövőjét meghatározó téma megenged némi irónikus felhangot, azt is mondhatnánk, hogy a XXI. Század csodafegyvere a vegyi fegyver helyett, ímmár az agyi fegyver lesz. Ez a fegyver egyszerű és ördögi (talán először a történelem színpadán valódi „csodafegyver” rejtőzködik!): a valós és virtuális világot megkülönböztethetetlenné teszi, így az infokommunikációs eszközöket birtokló hatalom kezébe soha nem látott manipulációs lehetőségek kerülnek. Az információlavina következtében keletkező hatalmas adattömeg átláthatatlansága, az egyén számára ellenőrizhetetlen gigászi adatnyilvántartások fekete dobozai által keletkező, egyre fokozódó bizonytalanság talán a legpusztítóbb fegyver, amely ellentétben az eddigi „csodafegyverekkel”, tökéletesen „megfoghatatlan” lett, így megjelenése a „színdarabban” egyre láthatatlanabb, sőt egyre átláthatatlanabb veszélyt rejt.

A XX. századi történelem már eddig is szörnyű példákat tárt elénk a diktatúrák tömegmanipuláló lehetőségeiből, amelyek az akkori technikai viszonyok mellett is tömegesen produkálták a megtévesztés, félrevezetés dramaturgiáját. A ma már létező és a belátható jövőben előálló technikai eszközökkel (e-kommunikációs, tömegkommunikációs, infokommunikációs, stb.) eme hatások hatványozottan érhetők el, elrejtve (titokban), demokráciába csomagolva !

A jelen információs társadalmában az egyedek „észrevétlenül”, mint digitálisan tárolt adatsorok képződnek le a „fekete doboz(ok)ba”, a „digitális Bábel tornyokba”. Ezek az adatsorok egyre több és részletesebb adatot tartalmaznak, ugyanakkor alapvető kérdés, hogy „ki a tároló (tárolt információk) tulajdonosa[1] ?”, aki(k)nek módjában lehet a „fekete dobozba” rejtett temérdek titok (ismeret) megismerése és jó vagy rossz célokra való felhasználása. Ezt a problémát már nyolcvan évvel ezelőtt, az információs társadalmat, a globális e-kommunikációs rendszereket messze megelőzve (vagy talán látnoki módon megsejtve!), 1921-ben felvetette Kosztolányi Dezső:

 

„Beírtak engem mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.

Porzó-szagú, sötét hivatalokban

énrólam is szól egy agg-szürke lap.

Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,

hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.

Nem az enyém már a kezem, a lábam

és a fejem, az is csak egy adat.

Jobb volna élni messze sivatagban,

vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,

mivel beírtak mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.”

 

(Kosztolányi Dezső: „A bús férfi panaszai”-ból)

 

 

A hagyományos informatikai biztonság az információk titkosítása, az úgynevezett TALÁLD KI filozófiára épül, amely a nyílt üzenetet úgy alakítja át (rejtjelzi), hogy az az illetéktelenek számára felismerhetetlenül torz legyen. Azaz a rejtjelzett üzenet a véletlen zajhoz hasonlítható, ami mindenki számára nyilvánvalóan érthetetlen, kivéve azokat, akiknek van kulcsa a megfejtéshez.

A természet és az azt igen jól megfigyelő őseink azonban nem ezt a filozófiát alkalmazták titkaik elrejtésére, hanem a TALÁLD MEG filozófiát. Ez a környezethez való mind tökéletesebb alkalmazkodás, a mimikri (játékos formában a bujócska) művészete, melynek ókor óta létező tudománya a sztegonográfia, amely szó szerint rejtett írást jelent (itt az írást tág értelemben érthetjük, azaz jelenthet bármely írott, képi, vagy hang üzenetet). A sztegonográfia módszerei merőben különböznek a rejtjelzésétől, mivel ebben az esetben a titkosított üzenet éppen olyan, mindenki számára értelmezhető üzenet, mint bármely másik. Ez azonban csak elfedi, magában rejti az igazi titkot, ezért is nevezik fedő szövegnek[2].

Játékos szemléltető példa erre a módszerre, a Nyugat nagy író, költő nemzedéke által játszott, közkedvelt intarzia nyelvi játék. Ennek lényege, hogy egy nevet, szót, vagy mondatot be kell ágyazni egy másik értelmes mondatba. Az egyik legsikeresebb intarzia Karinthy Frigyes saját nevére készült remeke: MAGÁT EGY ÉGI KAR INTI FRIGYE SIKERÜLNI FOG

Az eljárás valóban ördögi, hiszen a TALÁLD MEG filozófia szerinti üzeneten belül rejtőzködik az igazi titok, így a külső szemlélő magán a fedő szövegen semmi különöset nem lát, így gyanútlanul kezeli azt.

Beláthatatlan lehetőségeket biztosít e módszernek a digitális technika, amelyben már a szöveg mellett, a kép, vagy akár hang felhasználása is lehetséges, mint fedő információ-hordozó. Így a TALÁLD MEG titkosítási filozófia leleplezéséhez, a teljes kommunikációs forgalmat folyamatosan elemezni kéne (minden üzenetben fedő szöveget kéne látni!), amely az e-kommunikáció tökéletes bénulásához vezetne (az emberi jogokról nem is beszélve!).

A rejtjelzés helyett a rejtéssel, azaz a TALÁLD MEG filozófia hétköznapi alkalmazásásával találkozunk a mindennapi életben, a plakátokon és elektronikus médiákon keresztül ránk zúduló reklámokban is.

Az csak az üzenet küldőjén múlik, hogy az így „becsomagolt” üzenetek milyen célokat szolgálnak (ki). Így könnyebben magyarázható, az a mai napig számtalanszor elemzett, de mégis gyengén magyarázott tény, hogy 2001. szeptember 11.-e katasztrófáját komoly szervezésnek kellett megelőznie a terroristák részéről, amely figyelembe véve a nagy távolságokat, részben az e-kommunikációs eszközökön történt (pl. internet) és amely kommunikációt a világ legnagyobb titkosszolgálatai és a több száz milliárd dolláros befektetéssel létrehozott ECHELON[3] műholdas lehallgató rendszer „szeme láttára és füle hallatára” sikerült végrehajtani.

Felvetődik mindannyiunkban a kérdés: hogyan lehetséges ez ?

A választ talán éppen a sztegonográfia modern digitális technikán alapuló módszerei adják meg.

A szeptember 11-i támadást követően a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy Renoir-festmény e-mailen továbbítható JPG változatában elrejtett repülőtéradatokon mutatja be a meghökkentő sztegonografikus lehetőségeket.

 

Az igazi „csodafegyver” tehát már régen megszületett, de most, az információs társadalom küszöbén, a globális e-kommunikációs rendszerek világában adatik meg a kiteljesedés lehetősége. Most kell Einstein intelmét magunkévá tenni és vigyázni arra, hogy végre tanuljunk a történelemből: MOST AZ EGYSZER NE ENGEDJÜK A SZINPADON LEVŐ FEGYVERRE BETELJESÜLNI A MOLNÁR FERENCI DRAMATURGIÁT ! 

 

 

Válogatás a szerző e tárgyhoz kapcsolódó publikációiból:

 

 

[1] ECHELON az e-társadalom információpajzsa ?

 Híradástechnika, 2001/6.  14-19 

 

[2] INFOSANCE, a jövő INFOrmációs renaisSANCE társadalmának esélye

 eVilág, I.évfolyam 4.szám, 2002/július 

 

[3] "Rejtett csodafegyver"!

----- Népszabadság, 2002. június 6. /Fórum rovat/

[4] e-MBER avagy egy új veszélyeztetett faj keletkezése 

 eVilág, I.évfolyam 6.szám, 2002/szeptember

 

[5] Kriptográfia-politika „szeptember 11” előtt és után

 Híradástechnika, 2002/9, 45-48 

 

[6] TitokTan Trilógia 1.rész

 Kódtörő ABC (Kriptográfia Mindenkinek)

 Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest,2002.  (bővített-új kiadás)

 

[7] Titkos-számítógép-történet

 Aranykönyv Kiadó, Budapest, 2003.

 


[1] Felhívom a figyelmet arra, hogy itt a „tulajdonos” két értelemben is szerepel. Az egyik értelemben az információ tulajdonosa az a valóságos személy akitől az információ származik, aki az üzenetet küldi a fekete dobozba. Másrészről az információt tároló fekete doboz tulajdonosa az üzenet tárolásával „tulajdonossá” válik, amely tulajdonossága etikailag és jogilag is megkérdőjelezhető, de az információkkal való manipulációs lehetősége semmiképpen. Igazi célkitűzésem, hogy felhívjam erre a paradoxonra a figyelmet és ezáltal arra, hogy az információ alapú társadalom kulcsfogalma: az információ biztonság.

[2] A sztegonográfiát és alkalmazásait részletesen tárgyalja a jelen szerző [5] könyve.

[3] Az ECHELON műholdak sokaságából álló, eredetileg katonai, illetve terrorizmus elleni célokat szolgáló „figyelő” rendszer, amely Földünk teljes elektronikus információforgalmát „figyeli” (e-mail, telefon, fax) és a ma létező legnagyobb és legkorszerűbb számítástechnikai felszereltségével , valamint szakértő bázisával, folyamatosan elemzi azokat. Mindez a hatalmas információs monopólium az USA és 15 szövetségese birtokában van! 1998-ban egy független szakértőkből álló EU project, nagy feltűnést (felháborodást) keltő tanulmányt tett közzé, melyben megállapították, hogy az ECHELON rendszert a civil lakosság (ebbe tartoznak a magán emberek és magán cégek is!) „figyelésére” is egyre nagyobb mértékben felhasználják.