Bank-biztonság, avagy a leggyengébb láncszem

(e-világi gondolatok)

Nem tudom Önnek is feltűnt-e, hogy jó ideje megszűnt a hagyományos értelemben vett bankrablás? Azok a nagy „mackó”, azaz páncélszekrény fúrások, amelyekről nagysikerű filmeket készítettek, hol idegtépő krimiket, hol kacagtató vígjátékokat. Egy biztos, hogy mindenképpen agyon izgulta magát a néző, vajon sikerül-e rajtakapni a legmodernebb riasztó rendszereket megbénító, a temérdek pénzt tartalmazó páncélajtót szuper technikával kinyitó, profi, sokszor a zsenialitás határait súroló betörőket?

Eme történeteknek az izgalmas cselekményen kívül, sajátjuk volt, hogy szinte egytől-egyig a való élet szolgáltatta a forgatókönyvet, azaz többnyire megtörtént esetekre épültek. Kettős érzés vesz tehát erőt az emberen, amikor kihúnyni látja e múfajt a filmek palettájáról.

Szomorúak vagyunk, hogy olyan filmekkel, történetekkel lettünk szegényebbek, amelyek sokszor valódi izgalommal töltöttek el, s a technika legújabb vívmányit, szinte tudományos-technikai ismeretterjesztés szintjén, szórakozás közben sajátíthattuk el. Másrészről örülnünk kell, hogy valami gyökeresen megváltozott a való világunkban, a pénzünket őrző bankok világában. A nagymennyiségű pénzek tárolását szolgáló pácélszekrények, trezorok védelmét szolgáló biztonsági rendszerek új filozófiára épülnek: bármilyen modern, bonyolult riasztó rendszer „megkerülhető” a leggyengébb láncszem, az emberi tényező elszakításával (megvesztegetéssel, korrupcióval, fenyegetéssel, zsarolással), ezért a megoldást az szolgálja, ha mindezt értelmetlenné tesszük. Ha például a bank alkalmazottainak nincs befolyásuk az időzárral felszerelt páncélszekrény kinyitására, mert egy elektronikus óra szabályozza, hogy a betörő által furfangos módon megszerzett titkos kód beírása után hány perccel nyíljon ki a páncélajtó (ez a késleltetési idő általában 10 perc körül van!), akkor a betörés kockázata annyira megnő, hogy értelmetlenné teszi magát a betörést.

Hiszen a rendőrségre közvetlenül bekötött „csendes riasztó” rendszerek ennyi idő alatt, megfelelő erőket mozgósítanak a betörés helyszínére, így a betörő(k) menekülési esélye nulla. Azt a tényt, hogy a páncélszekrény időzárral védett, minden bankban, benzinkútnál, egyéb nagymennyiségű készpénzt tároló helyen, jól látható táblákon hirdetik, azaz éppen nem titkolják. Mivel a profi betörők már régen alkalmazzák „az egész életen át tanulás” elvét, így tudomásul vették, hogy ezt a játszmát elvesztették, más „játékot” kell keresniük.

A készpénz illetéktelen megszerzésére két lehetőségük maradt. Az egyik lehetőség a szükségszerűen és csak átmenetileg, kisebb mennyiségű pénzt tároló, nyitott kasszás pénztárak megtámadása. A másik lehetőség az, amikor az éppen a kevésbé biztonságos helyről, a biztonságosabb tároló helyre szállítják a pénzt, egyéb értékeket.

Mint arról a napi sajtóból értesülhetünk, mindkét megmaradt „lehetőség” kihasználása napi gyakorlattá vált. Nap mint nap újabb pénztárak, vagy pénzszállító autók kirablásáról kapunk hírt és többnyire a tettesek ….

Hiába szerelik fel a pénztárakat kamerákkal, hiába „őrzik” bábuként álldogáló fegyveres őrök, hiába szállítják a több tíz, százmillió forintot tartalmazó zsákokat páncélozott járműveken, fegyveres kísérettel. Ismét az emberi tényező a leggyengébb láncszem!

Az időzár itt valóban nem megoldás, hiszen a pénztárak működését az teljesen megbénítaná, ha minden blokkolás után 10 percet kéne várni, míg kinyílik a kassza. A mobil pénzszállítóknál pedig a rablók úgysem bajlódnak a zár kinyitásával. Akkor ezekben az esetekben nyertek a bűnözők?

Ha a hagyományok szerint, az egyre „korszerűbb”, magyarul egyre drágább riasztó rendszerekre, azaz a szó szoros értelmében vett bűn üldözésre fordítunk óriási összegeket, akkor igen. De ha ismét felfedezik a döntéshozók, a helyzet valódi kulcsát, a leggyengébb láncszemet, akkor rövid idő alatt, értelmetlenné lehetne tenni a célt (a pénz illetéktelen megszerzését) és véget lehetne vetni a pénzrablások napi gyakorlatának. A pénz rablásnak, finomabban az illetéktelen megszerzésének ugyanis csak addig van értelme, amíg az elrabolt bankjegyek tökéletesen beleolvadnak a legálisan forgalomban levők közé. Mint arról szintén a napi hírekből értesülünk, sokszor még a hamis bankjegyek (értékpapírok, vagy akár okmánybélyegek, …) is csak nagy szakértői apparátussal és hosszú idő alatt különböztethetők meg a valódiaktól. Sajnos napjaink erre szakosodott bűnözői számára élő valóság, hogy a „pénznek nincsen szaga”! De kérdés, hogy igaz-e ma még ez a mondás?

Az 1990-es évek közepén, egy rádiós kerekasztal beszélgetésen vettem részt egy bank igazgatóval. A téma akkor még a bankok biztonsága volt. A „biztonságos-e az önök bankja?” kérdésre, az általam nagyra becsült igazgató, ezt válaszolta: „Annyi pénzért, amennyit nálunk találnak, nem érdemes betörni.”

A választ reklám szempontból kicsit furcsának találtam, de a bank-biztonság oldaláról nézve mégis elgondolkodtatott. Hiszen a maga kissé szokatlan módján, a válasz pontosan azt az üzenetet hordozta, hogy értelmetlen a betörés célja, ezért nem érdemes akkora kockázatot vállalni. A persze nyilvánvaló, hogy egy bank, vagy bármely más pénztár, nem állhat üresen, hisz a rendeltetése ennek éppen a fordítottja. De mégis értelmetlenné tehető a rablás célja, ha adott pillanatban, egy erre a célra szolgáló szerkezet (akárcsak az időzár) működésbe lépne és a bankjegyeket elszínezéssel, szagosítással, vagy más módon megjelölné. Az így megjelölt bankjegyek jól érzékelhető módon különböznének a normálisaktól, tehát a további felhasználásuk lehetetlenné válna, így a rablás értelmét veszti még akkor is, ha a pénzt fizikailag elviszik a helyszínről.

A megjelölő rendszer minden nagyobb pénztárban és a nagymennyiségű bankjegyet (értékpapírt) szállító páncélautókban egyaránt alkalmazható lenne és ugyanúgy nyílt feliratokkal hirdethetnék: A PÉNZTÁR BANKJEGY MEGJELÖLŐ SZERKEZETTEL VÉDETT, akárcsak a ma már feltűnést sem keltő időzárral védett páncélszekrényeket.

Én optimista vagyok, mert tudom, hogy a megoldás létezik, csak általánosan rendszerbe állítva kéne alkalmazni. Ez pedig „csak” döntés kérdése!

A pénzrablások céljának drasztikus csökkentését szolgáló rendszer bevezetése, jóval olcsóbb lenne, mint a ma kis hatékonysággal működő riasztó és figyelő rendszerek, a méregdrága zsiliprendszerek és főleg a leggyengébb láncszem, az ember.

Végül, ha készpénzünket nagyobb biztonságban tudhatnánk, a bűnözők közötti szelekciós folyamatot is meggyorsíthatnánk, hiszen már csak az intellektuális e-pénz rablóknak teremhetne (esetleg) babér.

Természetesen mindez nem most és nem a móri eset kapcsán jutott eszembe, de az is vélhetően igaz, hogy a móri eset egyáltalán nem, vagy nem tipikus bankrablás volt.

Budapest, 2003. február 15.

Vissza a főoldalra!

Vissza az előző oldalra!