A HÍRSZERZÉS ÉS KÉMKEDÉS

A MAGYAR HADVISELÉS SZOLGÁLATÁBAN

Kémkedési esetek a XVIII. században

A spanyol örökösödési háborúban és a XVIII. század első felében Savoyai Jenő herceg gyakran és szívesen küldött kémeket az ellenség háta mögé. Az udvari haditanácsnak azonban ilyen szolgálatokra nem volt pénze. A kémeket a herceg saját pénztárából fizette. Nemcsak mint hadvezér és csatavezető volt kiváló, hanem korát megelőzve, a hírszerzés és titkos kémkedés terén is túlszárnyalta a vele szemben álló hadseregek fővezéreit. Nemcsak alkalmi, szűkebben körülhatárolt feladatokkal megbízott kémeket foglalkoztatott, hanem gondoskodott arról is, hogy a hadszínterekről távol is legyenek olyan megbízottai, akiknek révén betekintést nyerhet az ellenség kártyáiba. Nagy Frigyes, a kémszolgálatról írt egyik utasításában követendő példaképpen felemlíti, hogy Savoyai Jenő állandóan pénzelte Franciaországban a Versailles községben alkalmazott francia postamestert, akinek kezén keresztül mentek mindazok a levelek és rendeletek, amelyeket a párizsi udvar küldött a hadsereg tábornokaihoz. A postamester ezeket a leveleket titokban felbontotta és Jenő herceg számára lemásolta. A császári fővezér ily módon sokszor hamarább értesült a francia udvar terveiről, mint azok a francia tábornokok, akiknek a rendeletek szóltak.

Savoyai Jenő minden hadjáratában meg tudta nyerni a lakosság rokonérzését s így ezek támogatásának köszönhette sok merész haditettének sikerét. Így például az Alpokon való átkelését, lovasainak Milano felé való merész portyázását és Cremona város megrohanását titkos megbízottainak ügyes működése előzte meg. Különösen érdekes Cremona éjjeli megrohanásának története 1702. január 31-én. A városban lakott Jenő híve, egy Consoli nevű kanonok. Bizalmas embere útján megüzente a hercegnek, hogy háza mellett – amely a vár egyik legfontosabb erődítményének szomszédságában van – található egy emberek számára is járható alagút, amely onnan a várfalak alatt vezet a külső nagy várárokba és az erődökben felgyülemlett víz levezetésére szolgál. Ezt a kanálist a franciák, úgylátszik nem ismerik, mert kijáratánál nem áll őrség. Ha Jenő seregét ezen az úton tudná a várba csempészni, ő szívesen segítségére lesz és gondoskodik megbízható vezetőkről. Csak az a fontos, hogy a császári sereg az éj leple alatt észrevétlenül érje el a külső várároknak azt a pontját, ahová ez az alagút torkollik. Jenő herceg elfogadta az ajánlatot. Consoli kanonok ezután még részletesebben tájékoztatta a herceget az alagút helyzetéről és állapotáról. Azzal az ürüggyel, hogy a lakása melletti alagút tele van szeméttel és dögletes szagot terjeszt, még azt is kieszközölte a francia főparancsnoktól, Villeroi marsalltól, hogy az alagutat katonáival kitisztíttatta. A savoyai herceg január utolsó estéjén akarta a vár megrohanását végrehajtani. A megszállásra szánt sereget hajnali két és három óra között két oszlopba tagolva elindította. Az egyik, az említett alagút kijárata felé indult, a másik pedig a Po folyón épített híd felé. A téli zivataros éjszakán mindkét hadoszlop észrevétlenül elérte ugyan a kijelölt helyeket és az alagúthoz közeledő csapatnak első osztagait (kb. 400 embert) Consoli kanonok emberei a rejtett alagúton észrevétlenül a várba vezették, de a jól előkészített vállalkozás mégsem sikerült. Az előző napok viharai, főleg pedig az este óta szakadatlanul zuhogó eső a menetoszlopok előnyomulását annyira megnehezítette és az alagúton oly nehéz volt a felfegyverzett csapatnak keresztülvergődnie, hogy e főtámadó csoport már csak reggeli szürkület után, hét óra tájban érkezett a várba. Ott előre megbeszélt terv szerint három csoportra oszolva megrohanta a főőrséget és a várnak két kapuját, hogy azokon a két hadoszlop a várba juthasson. Azonban a rejtett alagutakból kirohanó osztagok nem tudták a franciákat készületlenül meglepni, mert ekkor – reggel 7-8 óra között – már az egész várőrség talpon volt, sőt az egyik ezrede teljesen felfegyverkezve a vár egyik piacán szemlére gyülekezett. A herceg merész rohamoszlopának mégis sikerült a főőrséget és az egyik kaput elfoglalnia, amelyen át az egyik császári harccsoport a várba rohanhatott. A másik csak a hídig jutott, mert a várban keletkezett harci lármára a hidat az őrség széjjelbontotta.

A várban elkeseredett közelharc keletkezett, amelynek végén a franciák Savoyai Jenőnek a várba hatolt csapatait kiszorították. A déli órákban a herceg kénytelen volt valamennyi csapatát a Po túlsó partjára visszarendelni. De az egyik rohamosztagnak sikerült Villeroi marsall lakásába behatolnia. Az őrséget lefegyverezte, a francia főparancsnokot foglyul ejtette és Jenő táborába kísérte. A hadtörténetben szinte példa nélkül álló eset, hogy lehetséges volt az ellenséges fővezért megerősített várából kiragadni és foglyul ejteni. Tragikus véletlen, hogy ezzel Savoyai Jenő voltaképpen magának ártott, mert a tehetetlen és gyenge képességű Villeroi marsall helyébe XIV. Lajos Vendome herceget, a kitűnő hadvezért küldte olasz földön harcoló csapataihoz, aki később Jenő igen kemény ellenfelévé vált.

Savoyai Jenő azonban nemcsak olasz földön tudott magának híveket szerezni, hanem a török ellen viselt háborúban is például a megszállt Temesvár vidékén élő magyar és német lakosság is készségesen hozta táborába a török hadseregről szóló híreit. Amikor pedig a hadjárat a Duna déli partjára, bosnyák földre terelődött, a szerb keresztény lakosság soraiból jelentkeztek sokan kémszolgálatra, akiket Jenő herceg bőkezűen jutalmazott. A szerb papság mindenütt, még a törököktől megszállt helységekben is, a császári sereg javára kémkedett.

Az 1717. évi és Belgrád megvételével végződő győzelmes hadjáratban különösen az a kémkedési eset érdekelhet bennünket, amelynek főszereplője Vékony János, Rákóczinak egykori vitéz huszárja.

Ifjúságáról nem sokat tudunk. Bizonyos, hogy törökül tökéletesen beszélt ,tehát valószínűleg már a Rákóczi-felkelést megelőző időkben teljesített szolgálatot a törökökkel szomszédos valamelyik végvárban. A kuruc felkelés alatt Rákóczi hadseregében harcolt, talán Károlyi Sándor valamelyik ezredében. Károlyi ugyanis a felkelés után is szívén viselte Vékony János sorsát és sokat tett érdekében. A szatmári kibékülés után Vékony Jánost nem vonzotta az otthon, a békés csendes élet. Vérbeli lovas katona volt, csak ehhez a mesterséghez értett s ily módon a bujdosó kurucok egyik csoportjával együtt került a török fennhatóság alatt levő Temesvár várába. Lelkében azonban magyar maradt s amikor 1716-ban Savoyai Jenő csapatai Temesvárhoz közeledtek, Vékony Jánosnak sikerült valami módon Pálffy János gróf tábornagy közelébe jutnia. Ez a hadvezér hamar felismerte Vékony rátermettségét és jól felhasználta felvilágosításait a török hadseregről.

Temesvár feladása után Vékony János Pálffy huszárjai közé szeretett volna beállani, de Savoyai Jenő nem akarta seregébe fogadni azokat a szegény bujdosó magyarokat, akik a török császár zsoldjában harcoltak ellene. Vékony János tehát kénytelen volt Mustafa basa seregével együtt török földre távozni. De még az oszman sereg elvonulása előtt sikerült Pálffy Jánossal újból találkoznia, akinek megígérte, hogy a török táborból titkos híreket fog küldeni neki. Ígéretét be is váltotta.

Savoyai Jenő 1717 nyarán körülzárta Belgrádot és megkezdte bombázását. A nagyvezír erős felmentő sereget gyűjtött Boszniában s annak élén közeledett a szorongatott Belgrád felmentésére. A szerencsés véletlennek köszönhetően Vékony Jánost bízta meg azzal, hogy leveleket vigyen a körülzárt Belgrádban védekező török csapat parancsnokához, amelyben köhölte vele a felmentő seregnek adott intézkedéseit és utasította, hogy miképpen törjön ki a várból és igyekezzék vele egyesülni. Vékony János örömmel vállalkozott rá, hogy bármily módon, de keresztül csúszik a várat körülzáró keresztény seregen s átadja a levelet a belgrádi basának. Mielőtt azonban ezt megtette volna, előbb Pálffy Jánost kereste fel főhadiszállásán, átadta neki elolvasásra a nagyvezír levelét és tájékoztatta arról, hogy annak serege nem Orsova, vagy Erdély felé igyekszik, hanem a legrövidebb úton Belgrád felmentésére siet.

Pálffy és Savoyai Jenő természetesen örömmel fogadta ezt a fontos hírt. Az ő tanácsukra Vékony beszökött Belgrádba, onnan pedig visszatért a nagyvezír táborába. Ettől kezdve állandóan tájékoztatta Pálffyt a török sereg minden mozdulatáról, úgyhogy amikor két hónappal a csata előtt Vékony János utolsó híradása Savoyai Jenő táborába érkezett, ez már teljesen tájékoztatva volt mindkét török sereg helyzetéről és tervéről. Tudjuk, hogy a herceg folytatta Belgrád ostromát, de seregének egy részével oly ügyesen előzte meg a felmentésére siető török támadását, hogy augusztus 16-án a déli órákban teljes győzelmet aratott. A török fősereget széjjelverte, a magára maradt belgrádi őrség pedig két nap múlva kénytelen volt megadni magát.

Az elmondottakból kitűnik, hogy Vékony János ügyes kémkedésének jelentékeny szerepe volt a belgrádi győzelemben. A savoyai herceg 200 arannyal jutalmazta s amikor Vékony János, Károlyi Sándor támogatásával a császári seregben tiszti rang elnyeréséért folyamodott, kérelmét Savoyai Jenő is pártolta. Ráckevéről 1718. június 3-án levélben fordult az udvari haditanácshoz, amelyben elismerte, hogy Vékony János Belgrád ostrománál igen hasznos titkos szolgálatokat végzett.

A király az egykori kuruc vitézt és Pálffy hűséges hírhozóját csakugyan kinevezte az Ebergényi-huszárezred kapitányává. Ennek soraiban a későbbi háborúkban is résztvett és sebekkel borítva tért haza felvidéki otthonába.

Mária Terézia uralkodása idejében a titkos hírszolgálat és kémkedés a hadvezetés számításaiban nem játszott túlságosan nagy szerepet. Csak alkalmi kémeket foglalkoztattak. Ezeknek működéséről csak akkor lehet valamit megállapítani, ha az ellenség elfogta őket, vagy ha kémgyanú miatt vizsgálat alá kerültek, ezért nem sokat tudunk szerepükről. A kémszolgálatot nem vezették egységesen. A titkos hírszerzőket a hadrakelt sereg parancsnokai, vagy – kisebb hatáskörön belül – a csapatparancsnokok küldték meghatározott feladatokkal az ellenség háta mögé. A hírszolgálat terén tehát Mária Terézia és az udvari haditanács intézkedései és a szolgálat fontosságának értékelése nem olyan alapvetők, mint Nagy Frigyeséi. A két hadsereg vezetésében ezen a téren óriási különbséget látunk. Mindkét sereget ügyes vezérek vezették, mindkettőnek csapatai kiválóan harcoltak, de a titkos hírszerző- és kémszolgálatot csak Nagy Frigyes méltányolta és használta fel, az akkori viszonyok között eléggé kiterjedt mértékben. Mária Terézia serege e tekintetben hátrányosabb helyzetben volt, mert ily módon sohasem szerezhetett előre híreket ellenségeinek nagyszabású haditerveiről.

A bécsi Kriegsarchiv irataiban éppen ezért nem is találunk a titkos hírszolgálat irányítására vonatkozó utasításokat, csupán egy-egy kihallgatási jegyzőkönyvet, személyleírást elfogott porosz kémekről, ami bizonyítja, hogy Mária Terézia hadseregében legalább a kémelhárítás eléggé jól működött.

Mária Terézia idejéből csupán az egyik hadiszabályzatban találunk néhány pontot, amely a kémkedés kérdésével foglalkozik. Ez a szabályzat Khevenhüller gróf tábornagy ismeretes gyakorlati szabályzata, amelyet megjelenése után 1746-ban adtak ki magyar nyelven. A könyv teljes címe: „Hadi exercitium, vagyis Gyalog Regementek Gyakorlási, Mel Kewenhiller Fő Generális alkotmánnyábul Magyar-Tiszt-Uraimék kedvéért. Nyelvünkre fordíttatott: Úgy német Mathematica Observatiókkal megvilágosíttatott Nemes-Hazájjának javát Kivánó Kováts János Mathematicus által, Posonban, 1746.”

A szabályzat „Hadi bölts intések” című fejezetében a kémkedésről a következőket olvashatjuk: „ 42. pont: A szorgalmatos és gyakor kémlés által, sokszor a Hadban több vitetik végben, mint kézi erővel”, „43.pont: Jobb az Ellenség népe közül némel kémeket pénzel megnyerni,mint sem maga nyájjábul valakit rendelni, ha pedig ez meg nem lehetne, és az ember elégségesen nem bátoríttatthatnék, tehát némellek az ellenséghez mint szökevények által küldettessenek, hogy így azok által, minden igyekezeti és indulati az ellenségnek, ki-tanultatthassanak” „135. pont: Nem kölletik a Piribék vagy kémeket személ-válogatás nélkül el-veszteni,hanem ha az ember nép és eleséggel elégségessen provisus, tehát az illetén kémnek a készületet, Hatalmat és erőt lehet megmutattni, és azokat szabadon botsáttani, evvel az Ellenség nagyobb félelembe üzetik”.

Látjuk ebből, hogy ezek az utasítások csak nagyon általános irányelveket tűznek ki, de a kémkedés technikájára és a titkos hírszerzés különböző ágazataira és módszereire nézve nem nyújtanak felvilágosítást.

A báró Splényi nevét viselő huszárezred parancsnokságának 1755. elején feltűnt, hogy igen sokan szöknek el soraiból. Ennél a kitűnő huszárezrednél azelőtt ritkán fordultak elő szökések, így tehát az a gyanú merült fel, hogy a huszárokat valaki titokban, kecsegtető ígéretekkel igyekszik szökésre csábítani azért, hogy más hadseregben vállaljanak szolgálatot. A gyanú beigazolódott, mert az egyik ilyen szökött katonának régi bajtársaihoz írt leveléből kitűnt, hogy az orosz hadsereg számára titokban toborzó emberek csábítják a magyar huszárokat hűtlenségre. Ezen a nyomon a hatóságok hamar kiderítették, hogy ezek az orosz toborzók, egy állítólagos orosz tiszt vezetésével a lengyel-magyar határszéleken Bártfa és Dukla között bujkálnak és főleg a Sáros megye községeiben akkor tartózkodó Splényi-ezred huszárjaira vetették ki hálójukat. Legtöbb szökés Zahorák kapitány századánál fordult elő, amíg végre sikerült a kapitánynak két ilyen titkos toborzót nyakoncsípnie. Az egyiket Boteán (Battyán) Mihálynak, a másikat Lázár Jánosnak hívták, mindketten Arad és Temes vidékéről való rácok voltak. Egyforma lengyeles szabású egyenruhában járkáltak mindaddig, amíg Zahorák kapitány századának egy tizedese 1754. október 16-án le nem tartóztatta őket. Az ezred parancsnoka, Eötvös ezredes, kihallgatta ugyan őket, de nem lehetett semmit sem rájuk bizonyítani. Így azután más bajuk nem történt, mint hogy a lengyel határig kísérték és az országból kitiltották őket. Amikor ezt a két gyanús embert lefogták, azonnal jelentkezett egy Pana nevezetű orosz hadnagy az ezredparancsnokságnál, aki az orosz szolgálatban álló Horváth tábornoktól aláírt igazolványt mutatott fel és kérte a letartóztatottak szabadon bocsátását. Azt állította, hogy valamennyien engedéllyel utaznak Bécsbe, hogy ott egyenruhákat csináltassanak.

Eötvös ezredesnek gyanús volt a dolog, ezért röviden intézte el az ügyet, hogy ezt az orosz hadnagyot is egyszerűen kitoloncoltatta az országból.

Ugyancsak ilyen gyanús emberek titokzatos megjelenéséről számol be Temesvári Antal hadnagy levele, amelyet 1755. március 24-én századparancsnokának, Farkas kapitánynak írt. Akkoriban mindketten a Baranyay-huszár-ezred soraiban a Szepességen táboroztak. A magyarnyelvű leveleket eredeti írásmódjával teljes szövegében közöljük.

„Bizodalmas Nagy jó Uram, Kapitány Uram!

Mivel Nemes Compagnia Numerussában Jurgov Névű Helységhben két Saxonai Urak Drezda Varosbul Szolgastul a mint is accludált Passusokból ki tetszik, említet helységben megtelepedtek minden bagazsiastul és szekerestül, ot lévén pedig kvártélyos Szarka János nevő katonám, meg értvén hogy bizonyos Urak ottan volnának, az mely is hozájok menvén, meg követvén, tudakoza őket hogy kik legyenek avagy is mit akarnak, akoron az egyik kérdezi az katonát ki légyen, ez felele néki hogy eö Felséghe katonája légyen és parancsolattya van, hogy ha ollyjas vidéki Ember elő adna magát, tudakozná meg ki légyen és micsoda járatu és hogy ez az eö kötteleséghe, ha nem mondgyák megh kik legyenek avagy is az Passeportokat adgyák neki, hogy maga Tisztyének reportálhassa akkoron az edgyike azt felelé hogy eök az Passeportyokot nem adhatyák, hanem lefoghják copiáltatni, melynek is Copiáját accludálom Kapitány Uramnak, annak utána pedig azzal Ófaluban mentem Harmintzados és Contra Uraimhoz, azon dolgot vélek communikáltam (gondolván netalántán valami Contraandot akarnak csinálni) egyetértvén Harmintzados Uraimékkal, azonnal az Uj Béllai Filialistát és Mesterházy Strasa Mestert azoknak megvizsgálására oda küldöttük, mivel pedig az szavokkon el nem mehettek directe, tehát az egyiket az Uj Bellai Ditrich névő Filialista magával Ófaluban vitte, az másika pedig ottan maradott az Strasa Mesterrel ugy rendelt katonáknak gondviselése alatt, mivel még in Suspitione voltanak, meg érkezvén pedig tehát Harmintzados Uram tuttomra adgya, hogy egyike ottan volna hanem mennék hozzá, az mint is azonnal általmentem azon Uri Embert Examenre vettük, hogy ki lenne és mit akarna, az ki is legh elsőbben directe meg nem akarta vallani, ha nem utolyára azt mondgya, Uraimék én per errorem azon helységben jöttem, mivel én azt gondoltam, hogy Lublohoz tartozando helységhben vagyok mivel én az én Udvaromtul avagy is Királyomtul küldve vagyok, az Tátra hegyeknek vagy is ottan lévő köveknek vizsgálatára, azoknak mitsoda virtusa legyen avagy is azon kövekbül mitsoda Mineraliákot vehetek ki, mely bizonyos is mert az Instrumentumjaiból avagy is eszközeiből melyeket megokkal kaptak azokból kiteszik, hogy a véghre jöttek, ha nem hogy eök aztatt eö Felséghe Tartományában probálni ha nem pure preacise Lublohoz vagy is Lengyel Országhoz tartozando helységben és igy az Emberek reá vették eöket, melyre nézve Harmintzados ugy Contra Uram velem edgyütt bizonyos okra nézve mind addig megengedödött nekik azon operatioknak véghezvétele, valameddig az Camarátul tovább való parancsolatt nem érkezik, az mellyet is mai napon az Harminctzados ugy Contra Uram az Cameranak representaltak, ezen Emberek ott quartélyozó két katonáknak gondviselése alatt fognak lenni miglen tovább való parancsolat nem érkezik, mivel ezen dologh leginkább az Camerat illeti, arra való nézve magam is kötteleségem szerént kivántam ezen dolgot nagy jó Uramnak, Kapitány Uramnak reportálni, hogy azon Urakat nagyobb gondviselés alatt tartsuk-é avagy nem, mivel azon helység közel vadgyon és épen Lengyel Országh szélén, mind azon által oly Suspectus Emberek ha nem hogy pure preacise országunkban azon Mineraliakot keresik, mely nem szabad, erre mentül elő valaszat el várván, Máttyásfalva 24. Marty 1755.

Temesvári Antal hadnagy”

A hadnagy levelére küldött választ nem ismerjük. Mivel azonban ez az eset ugyanabban az időben és helyen játszódott le, mint az előbb említett rejtélyes toborzás és a Splényi-ezrednél elharapódzott sok szökés, nagyon valószínű, hogy ezek a rejtélyes geológusok szintén ugyanannak a titkos orosz toborzó társaságnak tagjai lehettek.

A titkos hírszolgálat és kémkedés módszereiben II.József és II.Lipót uralkodása alatt sem látunk még lényegesebb fejlődést. A monarchia hadvezetősége Nagy Frigyes módszereiből nem sokat tanult, úgyhogy még a Napoleon alatti hadjáratokban is csak a kémkedések egyéni, primitív módszereivel találkozunk. Csupán e korszak vége felé ismerte fel a haditanács, főleg pedig a Napoleon ellen küzdő hadseregben Radetzky – a későbbi nagy hadvezér – a hadviselés e rendkívül fontos segédszolgálatának valódi jelentőségét.