A HÍRSZERZÉS ÉS KÉMKEDÉS

A MAGYAR HADVISELÉS SZOLGÁLATÁBAN

VI. A kuruc-labanc világ kémei

A titkos hírszerzés, kémkedés alkalmazásában és eljárásaiban II. Rákóczi Ferenc felkelése alatt nem igen találunk az elmúlt évszázadokhoz viszonyítva haladást. Ebben a korszakban is még mindig csak alkalmi kémek, legtöbbször önként jelentkező, ügyes, furfangos és vakmerő emberek végeztek ilyen szolgálatokat. Az akkori háború természetéből következett, hogy abban az időben még egyik állam, kormány vagy hadvezetőség sem gondolt arra, hogy titkos hírszolgálatát központilag szervezze és irányítsa. Természetes, hogy minden hadvezér igyekezett megtudni ellenfelének titkos szándékait, harca bontakozó csapatainak felvonulását, erejét, de ennél többre nem volt kíváncsi. Az akkori hadakozási mód mellett egyébre nem is volt szüksége. Ha egy ügyes kém meg tudta állapítani azt, hogy az ellenfél hol, milyen helyzetben van, csapatai milyen erősek, lehet-e őket éjjeli táborozás közben váratlanul meglepni, menetek közben tőrbe csalni, - akkor hadvezérének nyert ügye volt. Ilyen feladatokra pedig nem kellett külön kiképzett és begyakorlott személyzet, elég volt, ha egy-két ügyes ember álruhában vagy a környékbeli lakosok közé vegyülve figyelte és kísérte az ellenséget, s feladata abban a percben véget ért amikor az összeütközés megkezdődött.

II. Rákóczi Ferenc felkelésében ezért nem ismerünk olyan nagyobb szabású kémkedési esetet, amely az akkori idők gyakorlatától eltérően érdekes volna. Szélesebb körű diplomáciai, külföldi kémszervezetre a fejedelemnek már csak azért sem volt nagy szüksége, mert ellenfelének, a bécsi udvarnak szándékaival és terveivel kezdettől fogva tisztában lehetett. Azonfelül pedig összeköttetése Béccsel a felkelés alatt sem szűnt meg teljesen, hiszen sok jóérzésű magyar maradt a király hűségén, aki érintkezést tartott a Rákóczi fennhatósága alá került területeken lévő birtokával és hozzátartozóival.1704 óta pedig állandóan folytak béketárgyalások, amelyek alatt a zöld fehér asztalnál folytatott beszélgetések közben Rákóczi környezete mind a bécsi megbízottak, mind a semleges nagyhatalmak közvetítői révén sok mindet megtudhatott. A rabkicserélő bizottságok szintén megszakítás nélkül működtek. Pontosan meghatározott szabályok szerint történt a kicserélés: tiszteket egyenrangúak ellenében cseréltek ki, vagy egy-egy tisztért megfelelő számú legénységi személyt bocsátottak szabadon (1 kuruc ezredesért például 50 császári közembert adtak át a rabkicserélő bizottságnak). A fogságból hazatért tiszt és legénység sokszor igen kitűnő adatokat tudott szolgáltatni a császári sereg helyzetéről, hiszen nagy területeket kellett beutazniuk, amíg fogságuk helyéről haza érkeztek és őreiktől vagy saját megfigyelésük alapján sokat láttak, hallottak.

A felvonulások, ütközetek előtti kémkedést Rákóczi serege számára rendesen a környékbeli lakosság végezte. A háború nyolc évig tartott és télen-nyáron szünet nélkül folyt. Abban tehát nem volt semmi feltűnő hogy a menetelő vagy pihenő császári tábor közelében földművesek dolgoztak, parasztemberek fuvaroztak, akik azután tájékoztatták a legközelebbi kuruc csapatokat megfigyelésükről. Nagyobb kiterjedésű sáncmunkáknál a császári parancsnokok a falusi lakosságot hajtották össze munkára. Ezektől nem volt nehéz a kurucoknak megtudni az újonnan kiásott sáncok állapotát, helyét, erősségét. Sőt előfordult az is, hogy arra a hírre, hogy a közelben táborozó császári parancsnokság sáncmunkásokat toboroz, kuruc katonák, parasztoknak öltözve odaszöktek és munkába álltak. Ezek aztán hazatérve részletesen beszámolhattak mindenről.

Nehezebb volt a kémkedés a várakban és a nagyobb erősségekben. A várharc abban a korszakban még igen fontos szerepet játszott, mert egy-egy erősebb vár eleste, egyúttal nagy terület sorsát is eldöntötte. De Rákóczinak ebben a vonatkozásban is kedvezőbb volt a helyzete a császári főparancsnokokénál. Az ellenség birtokában lévő várakból kihajtott magyarok, vagy a várban maradt s ott nélkülözhetetlen magyar lakosok, élelmiszerfuvarozás közben s más alkalmakkor is igyekeztek kapcsolatot keresni, a legközelebb lévő kuruc csapatokkal. A császári várőrség rendesen két részből állott. Az egyik a reguláris fegyelmezett katonaság volt, míg a várbeli szolgálat könnyebb részét a pénzzel vagy erőszakkal összetoborzott felkelő milícia tagjai látták el. Ezek várva-várták és titokban elő is készítették Rákóczi kurucainak bejövetelét. A felkelés alatt igen sok magyar vár és erődítmény birtokáért folyt harc s alig tudunk olyan eredményes kuruc várvívásról, amelyben ne működtek volna közre a körülzárt várba szorult lakosok, vagy ott szolgálatot teljesítő katonák. A felkelés kezdetén sok vár ilyen segítséggel jutott Rákóczi kezébe, a felkelés vége felé pedig a legtöbb vár olyan időpontban adta meg magát a császáriaknak, amikor a megadást a kuruc várparancsnoknak titkos császári közvetítőkkel való kapcsolata és megállapodása előzte meg (Nyitra 1708, Lőcse 1710)

Hogy miképpen készíthette elő a körülzárt vár őrsége az ostromló kurucok támadását és behatolását titkos megbízottak segítségével, arra a legjellemzőbb példa Érsekújvár várának 1704. november 16-án történt megvétele. Történetét Markó Árpád alezredes egyik hadtörténeti tanulmánya nyomán a következőkben ismertetjük.

„ A vár a töröktől való visszafoglalás után elhanyagolt karban volt, fedett összekötőárkok hiányoztak és a visszafoglaláskor összerombolt falrészeket csak cölöpkerítésekkel pótolták.

Lakossága magyar volt, császári helyőrsége igen gyenge, több olyan tiszttel, akik annakidején a munkácsi várban szolgáltak s akiket Rákóczi is jól ismert. A vár parancsnoka, báró Axmann Henrik ezredes keze alatt alig 4-500 német gyalogos és 300 magyar hajdú állott, tüzérsége is gyenge volt. Rákóczi állandóan tájékozva volt Érsekújvár helyzetéről. Híreit egyrészt a kurucokkal rokonszenvező plébánostól, postamestertől, harmincadostól, városbírótól kapta, jórészt azonban Hartl Ernő császári őrnagytól, aki a várőrséghez tartozott. Hartl ezelőtt a munkácsi várban szolgált, onnan is nősült s Rákóczit nagyon tisztelte. Már szeptember havában kijött valami ürügy alatt a várból, titokban találkozott Szentiványi János kuruc ezredessel és közölte vele, hogy a császári helyőrség magyar tagjai már csak rövid ideig akarnak császári zászló alatt szolgálni. Ha Rákóczi be nem veszi a várat, kiszöknek onnan, ha ellenben a kurucok a várat ostromolni kezdik, akkor nemcsak a magyar hajdúk, hanem a császári lovasság közül is többen és ő – Hartl – is egész századával csatlakozni fog hozzá. Részletesen tájékoztatta Szentiványit a vár belső szerkezetéről s megígérte neki, hogy mint térparancsnok, úgy fogja az őrséget beosztani, hogy a cölöpökkel hevenyészve kijavított, gyenge pontokat a magyar hajdúk őrizzék. Azt is tudatta, hogy a ágyúk oly rosszak, hogy alig lehet velük lőni. November első napjaiban – még Selmecen – kapta Bercsényi Nagy István érsekújvári plébános titkos üzenetét a vár alaprajzával. Bercsényi ezt azonnal és örömmel küldte Rákóczinak, megjegyezve, hogy a rajz: „pap munkája, nem csuda ha nem cifra, de igaz”. Ugyanekkor érkezett a várból egy Köröskényi János nevű porkoláb is, aki részletesen tudja majd tájékoztatni Rákóczit az ostrom várható esélyeiről.”

„ A fejedelem október 31-én indult el Vihnyéről Ipolyságra, Bottyán ott összegyűjtött seregéhez. Körülbelül 7-8000 embere volt. Addig már a táborba érkeztek a Szeged ostroma után felszabadult 12 és 16 fontos ágyúk is. A vár ostromának tervét úgy látszik Bottyán szerkesztette. A kurucok tudták, hogy az előzmények után nagyobb ellenállásra nem igen kell számítani”

„Bottyán erős osztagokat küldött a Csallóközbe, Heister csapatainak lekötésére s ezeket úgy irányította, mintha főseregével Komárom ostromához készülne. Ezzel elterelte Heister figyelmét Érsekújvár felől. Így tehát az ostromló kuruc seregnek csakis a vár gyenge őrségét kellett leküzdenie.”

„Rákóczi november 5-6-a táján ért a vár alá. Tüzérségével azonnal megkezdte a gyenge cölöpfalakkal kifoltozott erődítmények töretését. Egy heti tüzelés után ezeken a pontokon meg lehetett kezdeni a gyalogság előnyomulását, annál inkább, mert a gondozatlan, beiszaposodott vizes árkokat a kurucok a fontosabb pontokon már beszórták vagy áthidalták. Hartl őrnagy a veszélyeztetett pontok védelmére a Rákóczihoz szító magyar hajdúkat osztotta be. Amikor báró Axmann ezredes a kurucok mozgolódásából azt következtette, hogy a gyalogsági ostrom november 15-e körül várható, Hartl megbízhatatlan magyarjait német zsoldosaival akarta e fontos pontokon felváltani. De a hajdúk ellenszegültek Axmann parancsainak, később kéréseinek sem engedve, közölték vele, hogy ha el akarja őket onnan távolítani, fegyvert használnak a felváltásukra rendelt császáriak ellen. Axmann erre, hogy a helyőrség nyílt zendülését elkerülje, a hajdúkat helyükön hagyta s a császári gyalogsággal a vár épületeibe vonult. November 16-án éjjel azután az ostromló kuruc gyalogság csendben leereszkedett a várárokba s onnan a bástyák tövéhez közeledett. A várbeli magyar hajdúk, Bakó Péter hajdúvajda, Balkó János harmincados, Bogyó Ferenc városbíró és Nagy István plébános vezetésével létrákat, köteleket támasztottak a falakhoz s néhány száz kurucot a várba segítettek. A külső várfalak mögött a kurucok sorakoztak és a hozzájuk csatlakozott 300 hajdúval együtt felnyomultak a vár piacára, mialatt Hartl a többi várkaput is megnyitotta. Rákóczi serege beözönlött és vérontás nélkül foglalta el e fontos erősséget”.

Említettük, hogy Rákóczinak helyzetéből folyóan nem igen volt szüksége arra, hogy külföldön is foglalkoztasson kémeket, titkos ágenseket katonai célok szolgálatában. Csupán egy esetet ismerünk, amikor Rákóczi érdekében titkos megbízottak vállalkoztak arra a veszélyes feladatra, hogy a spanyol örökösödési háború nyugati harcterein Lipót császár seregében küzdő magyar ezredek legénységét Magyarországba való hazaszökésre csábítsák.

A bécsi Kriegsarchiv irataiban található egy olyan érdekes magyarnyelvű, nyomtatott kiáltvány, amely valószínűleg szóbeli üzenet alapján, külföldön, francia nyomdában készült. Ismertetjük ezt, ugyancsak Markó Árpád alezredes egyik munkájából.

„ A bajor harctéren küzdő császári sereg soraiban 1705 elején három magyar huszárezred volt. Báró Gombos Imre tábornok, Czungenberg Lipót ezredes és Lehoczky Márton ezredes huszárezredei, amelyek már az előző évek hadműveletei alatt is igen kiütötték magukat s 1705 áprilisában az Isar mellett, Neuburg környékén táboroztak”.

„Ezeknek az ezredeknek huszárjai között járt kézről-kézre Rákóczinak az a kiáltványa, amelyet valamelyik császári tiszt akkor elkobozott és átadott a Landshutban működő Hofkriegsrat-Expositurának (Amst-Substitution in Bayern). Ezt a példányt azután tovább küldték Bécsbe, gróf Breuner Miksa főhadibiztoshoz, aki 1705. május 5-én beszolgáltatta az udvari haditanácsnak.”

„A kísérő jelentés szerint a kiáltványt Rákóczi bajorországi megbízottai terjesztik a magyar huszárezredek között, hogy átpártolásra bírják őket. Nolden császári hadbiztos értesülése szerint ennek hatása alatt már valóban sok magyar huszár szökött el ezredétől”.

„ A kiáltvány külső alakja általában megegyezik az akkor, Rákóczi főhadiszállásán készült, ilyen természetű nyomtatott kiadványokkal, de ha figyelmesen tanulmányozzuk, akkor érdekes megfigyeléseket tehetünk. Megállapíthatjuk, hogy a szöveg itthon készült, stílusa, tárgybeosztása stb. feltétlenül erre vall. De már az első sorban szemünkbe ötlik Rákóczi nevének helytelen írása, „Ragoczi”. Azután pedig mind a kezdő latin sorokban, mind az egész magyar szövegben igen sok hibára akadunk, melyek nem sajtóhibák, hanem annak bizonyítékai, hogy magyarul nem tudó szedők szedték a szöveget olyan nyomdában, amely a magyar nyelvben használatos betűkkel pl. „é”, „ő”, „ü” stb. nem rendelkezett. Így tehát a különféle ékezetekkel ellátott magyar betűket franciás ékezetű betűkkel pótolták, ami arra vall, hogy a nyomtatás Franciaországban, talán Párizsban készült. A „k” és „h” betűket, az egymáshoz hasonló „e” és „c” betűket sűrűn összetévesztik. A keltezésben ponttal szakad meg az összefüggő helymeghatározás „…inCastris nostris ad Ujvar. Positis.”

„ A kiáltvány alsó bal sarkán, a pecsét mellé, tintával a következő megjegyzést írták: „Publ. 15. Marty 1705. az Issernél és Navburgnál levő Gombos Csonkenberg és Lehotzky Rgttnek”. A megjegyzés alatti olvashatatlan aláírásról ennyit tudunk kihüvelyezni: „Gróf ….István”. A rangjelzés és keresztnév között csupán három, S. F. L., vagy ehhez hasonló vonású betű van. Hogy ki lehetett Rákóczinak ez a megbízottja, azt ma nem állapíthatjuk meg”.

„Érdekes a kiáltvány viaszpecsétje is. Eredeti nagysága megfelel a szokásos fejedelmi pecséteknek, de rajza teljesen eltér azoktól. A fejedelmi vagy családi címer helyett, a barokk díszítésű pajzs közepén csupán Rákóczi nevének összefont kezdőbetűi „R. F.” láthatók, hercegi korona alatt. Ez is annak bizonyítéka, hogy a kiáltvány külföldön készült, ahol nem állott az azt kiállító megbízott rendelkezésére a hivatalos fejedelmi pecsétnyomó, a pecsétet tehát saját elgondolása szerint vésette.”

Hogy a kémszolgálat Rákóczi idejében és az ő főhadiszállásán nem rendszeresen irányított és állandó személyzettel rendelkező szolgálati ágazat volt, annak bizonyítéka az is, hogy a Rákóczi korból reánk maradt igen nagy okmány- és iratanyagban csak nagyon elvétve találkozunk kémjelentésekre való utalásokkal és nem ismerjük a kuruc hadsereg alkalmi kémjeinek neveit és munkásságuk részleteit. Csupán egy emberről van biztos tudomásunk, aki hosszabb ideig végzett igen hasznos szolgáltatásokat Bercsényi seregében, mégpedig 1704 őszétől 1705 tavaszáig. Ez az ember Koncz Márton volt , békés mestersége szerint vízimolnár Tallóson, a csallóközi, vereknyei Duna-ág egyik községében. Működésének részleteire felvilágosítást nyújtanak Bercsényi Miklósnak abból az időből származó levelei az Archivum Rákóczianum I. sorozatának 4. kötetében.

Koncz Márton 1704 nyarán vetődött Bercsényi útjába. Környezete felhívta figyelmét erre a furcsa emberre, aki minden mondanivalóját valami rajongó, álmodozó áhítatba merülve, bibliai hasonlatokkal és kifejezésekkel tarkított beszédek alakjában közölte környezetével. Az akkori babonás világban többször találkozunk ilyenféle csillagnéző, léleklátó emberekkel, akiknek minden szavára hallgatott a falu népe. Koncz Márton bibliaolvasó ember volt, aki még közönséges beszélgetéseiben is szívesen használt jelképes mondatokat. Beszélt „az idők teljességéről” és rejtelmes képekbe burkolva jósolta a magyar nemzet győzelmét, Rákóczi királyi székét, „az bécsi sasfészek elhányattatását” stb. Különösen szeretett Jeremiás siralmaiból és János Jelenéseiből idézgetni és azokból kihámozni az adott helyzetre alkalmazott tanulságokat.

Bercsényinek megtetszett ez a furcsa ember, szívesen társalgott vele és tréfásan elnevezte őt Habakuk prófétának. Amikor azután meggyőződött arról, hogy Koncz Márton nemcsak mint jövendőmondó érdekes ember, hanem a hadseregnek más módon is kitűnő szolgáltatásokat végezhet, különösen megkedvelte őt és igen sokszor hallgatott szavára.

Ez a göthös, öreg molnár ugyanis kitűnően ismerte a Csallóközt, a Fehér hegyek vidékét, a morva határszélt és szívesen vállalkozott az ártatlan jövendőmondó próféta szolgálatánál sokkal veszélyesebb feladatok elvégzésére, a kémkedésre. Hazafias lelkesedéstől fűtve, mindent gyűlölt, ami német és önzetlenül vállalta mindazokat a megbízásokat, amelyekkel őt a vidékén hadakozó kuruc parancsnokok, később pedig maga Bercsényi is ellátta. Szerény külsejű, vézna, szürke kis ember lehetett, aki feltűnés nélkül tudott átcsúszni a császári előőrsvonalakon. Sokszor napokig, hetekig senki nem tudta hol van, mit csinál, de amikor hazatért, egészen pontosan tudott beszámolni a közeli császári sereg helyzetéről. Szóbeli kémjelentései nem száraz adatok felsorolásából állottak, tapasztalatait fellengzős formába, bibliai köntösbe öltöztetve tudta csak előadni, de Bercsényi és környezete hamar hozzá szokott ehhez a beszédmódhoz és ki tudta hámozni a sok rajongó frázis magvát.

Bercsényi hitt is, nem is, ennek a furcsa embernek, de már néhány próba után meggyőződött arról, hogy Koncz Márton prédikációinak csak az a része fantasztikus, amiben csillagokról, égiekkel való szövetségekről beszél. Azok a hírek amiket az ellenség helyzetéről, erejéről, sőt szándékáról is hozott, nagyon is reálisak és a valóságnak megfelelők voltak. 1704 őszétől kezdve Bercsényi leveleiben már állandóan találkozunk Koncz Mártonnal. Nevét a fővezér sohasem írta ki, hanem vagy titkos írással tüntette fel, vagy egyszerűen „Márton”-nak mondja, vagy csak „M” betűvel jelezte. Mint a szójátékokat kedvelő ember, Koncz nevét a szövegbe is szerette valamilyen vonatkozásban beilleszteni, ha megállapításokról, kipuhatolásokról volt szó. Például „kikoncoltam magamban”, „ebből mit koncolhatunk?” „megkoncoznám, ha lehet” stb.

Koncz Márton különösen megbecsülhetetlen szolgálatokat végzett a kuruc sereg számára az 1704. december 26-án vívott nagyszombati csata előtti hetekben, amikor nyomon kísérte Heister seregét attól a naptól kezdve, amikor októberben gyülekezni kezdett a Morva mögött. Egy-két napi távollét után mindig hazaszökött, úgy hogy Bercsényi állandóan és eléggé pontosan tájékozva volt ellenfelének közeledése felől. Ha Koncz Bercsényi táborában tartózkodott, a generális sokszor tanácskozott vele. Sátorába éjfélkor is szabad bejárata volt. Vonulásuk alatt maga mellett lovagoltatta, sőt hintójába ültette, így magyaráztatta meg magának a tájakat és eseményeket. Érdekes, hogy ez az éleslátású főúr mennyire bízott Habakuk prófétájában és mennyire hitt jövendöléseiben. Igen sok leveléből kitűnik, hogy hadműveleti terveit vele megbeszélte, sőt kisebb portyázások és expedíciók előtt javaslatait meg is hallgatta és követte.

November utolsó napjaiban Koncz Márton kalauzolása mellett küldte Bercsényi Ebeczky István ezredest egy különítménnyel a Morva felé, hogy a Bur-Szentgyörgy községben gyülekező egyik császári osztagot szétugrasztotta . Amikor erről a kalandos éjjeli harcról Bercsényi december 2-án a fejedelemnek beszámolt, levelének utóirataképpen ezt írja: „Mi haszna írtam ennyit Nagyságodnak? Hiszen ott volt M., hihető, ő ijesztette ki őket” December első napjaiban Bercsényi úgy látszik, hosszabb kémkedésre küldte Konczot, mert abban az időben írott leveleiben, ha Rákóczi türelmetlen kérdéseire válaszol, mindig azt mondja: „alázatosan kérem Nagyságodat had tudhassam M mit mond?” „Ismét kellene most M tanácsa” Közben egyszer Rákóczihoz is elküldte Konczot Lipótvárra és türelmetlenül várta vissza: „Mire magyarázzam, hogy M felől semmit sem ír Nagyságod, hiszen az tudhatja, megoszlott-é Heister, mint van, merre céloz”.

Közben Koncz Márton megbetegedett. Bercsényi erről így referált Rákóczinak: „Szánom szegény M-t, hogy vért hány, de akármit hányjon, csak jól viselje magát, még két hétig néki baja s nékünk harcunk ne légyen”. December közepén azonban már ismét Bercsényi táborában látjuk a köhögős molnárt. A fővezér seregének egy részével, Heister vonulgatásához képest, Nagyszombat felé közeledett. A Fehér-hegyek segyik községéből december 17-én ezt írja Rákóczinak: „Isten kegyelmébűl, hóval, esővel id jókor érkeztem, úgy ,hogy ma napvilággal még helyben lehettem volna, - de M koszogását megszánván, megkínálnám az sézámmal, s csak előmben toppana, csak magam lévén az sézán, eleget beszéllett, engem tovább bocsátani nem akara, hogy ma csak nem köll tovább mennyi….Azt is mondja M, ha megfordult az esze (t.i. Heisternek), s az hegynek innenső feléra akarna gyünni: megmondja még ez éjjel. Rationabiliter ugyan ember gondolhatná: talán két-három felül akar ütni. Isten az oltalmunk, bízzunk benne”.

Bercsényi hallgatott Koncz Mártonra s nem erőltette az összeütközést már akkor. Koncz pedig e beszélgetés után újból átsurrant a császáriaktól megszállt területre s új hírt hozott még aznap este. Bercsényi erről Rákóczit december 18-án hajnali 2 órakor sürgősen így értesítette: „Most, éjfél után csakhamar jöve hozzám M, mondja, hogy mindgyárst estve egy órával elgyütt az ő embere, maga is odajárt véle, csak nem rég gyütt meg: elnézte őket (t. i. az ellenséget), de bizonyos, hogy háromfej van most. Merre akar ütni, ha tul-é az hegyen? Vagy innen, Pozsonytul? – még nem tudhatja, de úgy látja: mind öszve akarna az menni Haiszterrel, Ama derék harcunk még nem most lesz, mert talán még majd egy hétre lesz, hanem csak mind öszveszedjük az hadat, mind lovast s gyalogot. Nagyságodnak is írjak: nem kell ott az vártul tartani, jobb, ideküldje Nagyságod az segétséget, de az német elmaradjon az vár alatt. Mondom neki: ha mind öszveveheti magát, - megver az, vagy elnyom bennünköt! Azt mondja nevetve: nem bizony az, hacsak az Isten nem akarja őtet (Mártont) éppen megvakítani vagy megverni, még soha nem esett ő rajta olyan, az kit nem tudott volna: de bizony, nem látja most kárunkat, mert még, - úgy lehet – hírmondó sem sok megyen el benne, csak jók legyünk, hacsak víznek nem szorul, mert nem akar ám könnyen elgyünni az víz mellől, hanem mind az víz mellett akar elgyünni, mint ezelütt, és megpróbálgat elsőben bennünköt egy darabjával, - ha bízik osztán, úgy gyün el, de ne engedjük ám! Csak ő láthatná meg az mi hadunkot, mert bizony, bár volna kilencz-tízezer is: mert itt kell ám most, nem ott Urunknál, nem bántja ott senki! Nem látom rossz kedvét, legyen Isten akaratja! Én majd általmegyek virradtig, alázatosan tudósítom Nagyságodat. Az én rationabilitásom nem ér M. eszivel, nehéz is kitanulni beszédjit, s úgy látom: multa mutantur in tempora. De akár imigy, sa kará amúgy legyen, - csak Isten jól adja, mind jó lesz, ő ugyan biztat, s nálánál is inkább Isten kegyelme, igaz ügyünkhöz képest”.

Ha összehasonlítjuk Koncz Mártonnak, - többé-kevésbé zavaros – megállapításait az akkori hadi helyzettel, akkor a következő érdekes megfigyeléseket tehetjük. Rákóczi a sereg egy részével akkor Lipótvárat ostromolta, a többi rész pedig Bercsényivel Nagyszombat és a morva határ között különböző harccsoportokra felosztva viselt hadat. Koncz Márton jól ítélte meg a helyzetet, amikor azt kívánta, hogy itt (Bercsényinél) lesz szükség most nagyobb hadseregre és nem Rákóczinál. A németeket, - vagyis a kuruc seregben szolgáló német zsoldos zászlóaljakat – pedig inkább Rákóczi harccsoportjánál, a vár alatt szerette volna tartani. Ebben is igaza volt. Tudjuk, hogy a nagyszombati csatában az egyik ilyen német zsoldos zászlóalj átpártolása adta meg a döntő lökést a császáriak győzelméhez.

Aznap reggel Bercsényi egy közeli, jó kilátást nyújtó hegyre fellovagolt s magával vitte oda Koncz Mártont is, aki váltig erősítette, hogy ne maga Bercsényi menjen Heister elé, hanem csak egy erős lovascsapat, hogy nyomon kövesse Heitser előnyomulását. Koncz Márton aznap este ismét kémszemlére indult s december 19-én reggelre meghozta azt a hírt, amit azután Ebeczky portyázói is megerősítettek, hogy Heitser átkelt a Morván és Nagyszombat felé közeledik. Ezekben a napokban Koncz Mártonnak még egy segítőtársa akadt.

Bercsényi említi egyik levelében, hogy M. embere, akinek ő vesztét hitte, szerencsésen hazaérkezett. Erre a hírre Márton kedve felderült: „eddig kedvetlen volt”, írja Bercsényi, „most majd kibújik az bőribül, erős, biztat, nagyon javallja rendelésimet. Már Isten kegyelmében vagyon, mint áld meg bennünket”. A csata kezdetéig Koncz Márton állandóan Bercsényi környezetében volt és ha nem végzett kémfeladatokat a mindjobban közeledő ellenség között, folytonosan a katonaság között járkált és prédikált.

A nagyszombati csata 1704. december 26-án a kurucok vereségével végződött. Koncz Mártonnak úgy látszik, csata közben nem volt különösebb szerepe. Azután hosszabb időre eltűnt, Bercsényi levelei csak a következő év január végén számolnak be újból jelenlétéről a kuruc táborban. Ha nem is volt döntő jelentősége és befolyása a csatát megelőző hadműveletekben, de bizonyos, hogy Bercsényi sokszor követte tanácsait és hogy Heister előnyomulásáról hozott kémhíreivel gyakran megkönnyítette a fővezér elhatározásait.

Ebben az időben még egy másik kém is dolgozott Bercsényi szolgálatában, akiről azt írja: „Márton nem tudom hová lett, de ismét támadt itt egy molnár.” Ez a csata előtt pár nappal már megjósolta azt, hogy: „ Nagyszombatnál rettenetes vérontás lesz, a kuruc igen keményen fogja viselni magát, de ugyan megszalasztják az Vágig”. Ugyanezekben a levelekben megemlékszik Bercsényi egy Benedek nevű emberről is, aki szintén hozott híreket az ellenségről és egyébként egy felfegyverzett kis paraszt csapatnak volt vezére. Valószínű, hogy ez a három, - azaz Koncz Márton embere, a Bercsényitől említett molnár és ez a Benedek, egy és ugyanaz a személy lehetett.

Koncz Márton nagyon otthonosan érezte magát a kuruc táborban, amelynek főtisztjei sokat évődtek vele és eltűrték azt, hogy ez az alapjában véve műveletlen, furcsa öregember társaságukat felkeresse és vitatkozzék velük. Egy ilyen jelentről olvashatunk Bercsényi egyik levelében, amelyet 1705. február 1-én Tornóc községből küldött a fejedelemhez. „M. csak eljöve velem – ma reggel nálam az tisztek, - csak obses (leült) az házban, elhűlök belé, köszöne, fogadám, nyomban azt mondja: No, ha jók leszünk, nyerhetünk 3 zászlót, - de egy kék zászlót mi is elvesztünk. Ebeczky mondja: Úgy, de lelkem Bátyám, hogyan? Immár, akárhogyan, csak rajta, mert ez bizonyos! Hol hát? Akárhol,- csak hol érjük. Elfakadnak nevetve, kérdik egymástul: micsoda ember? Ő azonban: Jó, jó!....de, ha csak nevetünk, s nem vágjuk az németet, - nem vesz el abban egy is! – Felbiztatám, - csak lesi már az indulást.”

Február közepén Koncz Márton egy kémútjáról hazatérve, azt a meglepő hírt hozta, hogy Heister táborában van egy magyar, aki vállalkozott arra, hogy Rákóczit a császáriak kezébe adja. „Ez ugyan hiábavalóság, - mondja Bercsényi, - de édes Kegyelmes Uram, az Krisztusért vigyázzon magára Nagyságod.”

Bercsényi leveleiben legutoljára 1705. augusztus 3-én találjuk nyomát annak, hogy Habakuk prófétájával beszél. Rövid idő múlva elérte őt is az a szerencsétlen végzet, ami igen sok kém osztályrésze lett már: amikor ugyanis egy éjjel Bruck tájékán a császári tábor közelében ólálkodott, felismerték, elfogták és Pozsonyba kísérték. Amikor ezt Bercsényi megtudta, azonnal írt báró Szirmay István nádori ítélőmesternek, - akire Bécsben nagyon hallgattak, - hogy szabadítsa ki Koncz Mártont. Szívesen kicseréli őt megfelelő császári rabokkal. Közbenjárása nem járt sikerrel. Az akkori hadiszokások szerint a kémek és szökött katonák nem tartoztak a hadijog védelme alá, s a cartela-szabályok, azaz a rakicserélő szerződések, reájuk nem vonatkoztak. Koncz Mártont a pozsonyi császári haditörvényszék halálra ítélte és kivégeztette.

Így lett a magyar nemzeti ügy vértanúja az ábrándos tallósi molnár, a prédikátori hajlamokkal megáldott jövendőmondó s Bercsényinek ügyes kéme. Sajátos lelki összetételénél fogva rendületlenül hitt elhivatottságában, a kémkedést szinte szenvedélyből űzte. Azok közé a kémek közé tartozott, akik lelkesedésből, önzetlenül szolgálták megbízóikat és csakis nekik szolgáltak.

A Rákóczi-kor titkos hír- és üzenetközvetítő szolgálatának egyik érdekes fejezete a titkos írás kiterjedt használata. Ebben a tekintetben Rákóczi irodája lényegesen felülmúlta a császári hatóságok és parancsnokságok levelezési technikáját és a titkos kulccsal való levelezés különböző rendszereit magas színvonalra emelte. Valószínűleg a főhadiszállásra érkezett francia tisztek voltak ebben tanítómesterei, mert a legelső rejtjelkulcsok, amik a Rákóczi-iratok között találhatók, 1704. közepéről valók és a francia kormánnyal való levelezés céljaira készültek.

A leveleket, hivatalos harctéri jelentéseket, parancsokat abban az időben lovas, vagy gyalogos futárok hozták és vitték, vagy pedig rendes postajáratok útján, előre meghatározott útvonalakon jutottak céljukhoz. A futároknak sokszor ellenséges csapatoktól megszállt területeken kellett keresztül jutni és számolni kellett azzal, hogy az ellenség elfogja, vagy ügyes kémek segítségével behálózza őket, és a levelet elszedi tőlük. Ezért volt nagyon fontos és célszerű, hogy azokat olyan titkos írással írják, amelynek kulcsát csak a levél írója és a címzett ismerheti. De hosszabb ideig ugyanazt a kulcsot nem lehetett használni, mert a rejtjelezés módja abban az időben még eléggé egyszerű volt, úgy hogy, ha ügyes és következtetni tudó, írástudó ember több ilyen levelet kapott kezéhez, kis fáradsággal megfejthette azoknak kulcsát. A legegyszerűbb rejtjelezés ugyanis az, amikor egy betűt szám, egy másik betű vagy rajzolt jegy helyettesíti. A magyar nyelvben leggyakrabban az „e” betű fordul elő, azután a „k”, „l” stb. Ez volt a kiinduló pont. Ha azután az ellenséges kémnek sikerült például egy hosszabb szót, vagy nevet kihüvelyezni (pl. Hódmezővásárhely, Felsőmagyarország, lőpormalom stb.) ezzel oly sok betűt tudott meg, hogy közbeesők kitalálása nem volt nehéz. Vagyis végeredményben egy akkori egyszerű retjel-kulccsal készített levél megfejtése nagyon hasonlított a mai keresztrejtvény-megfejtések módszeréhez.

Ez ellen kétféleképpen védekeztek. Az egyik eljárás az volt, hogy a kulcsot gyakran változtatták. A másik pedig az, hogy az ABC betűit nem egyszerű jelekkel, számokkal helyettesítették, hanem szavakat, számcsoportokat iktattak betűk, más szavak helyébe. Mindkét esetben pedig megnehezítették a titkos írás megfejtését azzal, hogy a szövegbe olyan jeleket, szavakat, számcsoportokat is beszúrtak, amelyeknek semmi értelmük sem volt. A címzett persze tudta, hogy ezek csak megtévesztésül szerepelnek a szövegben.

Rákóczi irodája hamar rájött arra, hogy sokkal célszerűbb a második eljárás, vagyis az elsőnél szövevényesebb és bár nehezebben kezelhető, de nehezebben is kihüvelyezhető titkos kulcs alkalmazása. Arról, hogy az eddigi kulcs érvénytelen és hogy a leveleket ezentúl más kulcs szerint írják, természetesen a címzettet vagy címzetteket előre értesíteni kellett. Ez viszont sokszor nehéz volt, különösen, ha nagyobb távolságokra kellett küldeni üzenetet, ellenségtől elfoglalt területen át. A titkos írás módjának fejlődése azonban ezen is segített olyképpen, hogy egy- és ugyanannak a betűnek az előre megállapított rejtjelkulcs rovataiban több, egymástól eltérő jel, betű, vagy szám felelt meg. Hogy ezek közül a címzetthez érkezett levélre nézve melyik volt irányadó, azt a levél előre meghatározott helyén feltüntetett jel vagy szám mutatta, amely azt a sort jelezte, amelyben a megfejtésre alkalmas jelek találhatók ebben az esetben.

A levelezés megkönnyítése végett gyakran előforduló szavak, nevek, katonai harcászati szakkifejezések állandó titkos megjelölést kaptak. Érdekes rejtjelezési mód volt az is, - amelynek kulcsát a Rákóczi iratok között szintén megtaláljuk - , hogy két, egymástól értelemben egyébként is távol álló szónak, kölcsönös, váltakozó értelme volt. Szolgáljon ennek magyarázására a következő példa:

Rákóczi neve annyit jelent mint…………………………..Munkács

Bercsényi neve annyit jelent mint Ungvár

Báró Tige császári generális neve annyit jelent mint Világosvár

Németek neve annyit jelent mint Arad

Törökök neve annyit jelent mint Temesvár

Kurucok neve annyit jelent mint Várad

Conflictus annyit jelent mint victoria

Maros folyó neve annyit jelent mint Csanád

Stb., stb,. stb.

E szerint tehát, ha a levélben például ezt a mondatot találjuk: „Munkács, Ungvár, Csanád, Victoria, Várad, Arad” – ez annyit jelentett, hogy Rákóczi és Bercsényi a Maros folyón átkeltek, a kurucok és németek összeütköztek. Másrészt viszont, ha ezt olvassuk: „Rákóczi, Bercsényi, kurucok, conflictus” – ez annyit jelentett, hogy Munkács, Ungvár, Várad közelében győzelem (victoria) volt.

Hogy milyen kiterjedt és alapos rendszert dolgozott ki Rákóczi környezete a titkos írás terén, annak bizonyítéka, hogy pl. az Országos Levéltár birtokában lévő Rákóczi-Aspremont levéltár anyagában, melyet Thaly Kálmán az Erdődy grófok vörösvári kastélyából hozott napvilágra, több mint 90 darab titkos kulcs maradt reánk. Érdekes ezeknek külalakjával is foglalkozni. Keltezés egyiken sincs, bizonyára azért, hogy ha egy ilyen titkos kulcs valahogy kémek kezébe jut, ne állapíthassák meg azt, hogy az még érvényben van-e. A kulcsokat jó kézírású emberek írták, kemény papíron, rendesen tussal, vagy színes festékekkel. Találunk közöttük pergamentre, kutyabőrre írt vagy vászonra ragasztott példányokat is azért, hogy gyakori használat közben széjjel ne szakadjanak. Egyik-másik rejtjeltáblázat valóságos művészi munka, nyomtatott betűket és számokat utánzó jegyekkel, szép iniciálékkal, fejlécekkel, virágfüzéres színes rajzokkal. A titkos írások kulcsait latinosan „clavis”-, többesszámban „claves”-nek mondták. Voltak olyan clavisok, amelyeket általában, mindenkihez intézett levelekben egységesen használtak. Máskor viszont azokkal a főbb parancsnokokkal való levelezésre, akik Rákóczival állandó összeköttetésben voltak, külön-külön titkos írásban állapodtak meg. Gyakran találunk az iratok között a kulcsok felett ilyen megjegyzéseket: „Károlyi urammal való clavis”, „Esterházy uramal való clavis”, „Dunántúliakkal való clavis”, „clavis pro domino Nemessányi” stb.

A titkos írás-kulcsokat természetesen zárva tartották a fejedelem irodájában s azokat rendesen legbizalmasabb munkatársai: Pápay János főtitkár, Krucsay István vagy Beniczky Gáspár titkárok kezelték és írták. De magát Rákóczit is nagyon érdekelte a titkos írással való levelezés, úgyhogy több ilyen táblázatot ő állított össze s maga kezével írta ily módon fontosabb leveleit. Rendesen egész leveleket írtak titkos írással elejétől végig, de ismerünk nagyon sok, főleg harctéri iratot, amelyben a kevésbé fontos mondanivalókat közönséges írással írták le, egyébként pedig a szövegben csupán hellyel-közzel alkalmaztak egy-egy fontosabb szó, vagy mondat helyett titkos írásmódot. Beniczky Gáspár naplójában, amelyben több éven át naponta hűségesen beszámol a fejedelem minden dolgáról, gyakran előfordul ez a megjegyzés: „ Ő Felsége az posta vétele után szobájába visszavonulván, magánosan clavisos levelek megfejtésében „derekasan munkálkodott”. A fejedelem bizalmas, magántermészetű leveleiben is szívesen használt titkos írást. Találunk a fent említett gyűjteményben olyan Rákóczi kezétől származó titkos írásrendszert is, amelynek szavaiból azt következtethetjük, hogy azokat nem fejedelmi vagy hadvezéri utasítások megszövegezésére használta, hanem lelkének, benső érzelmeinek kifejezésére.

Használtak olyan egyszerű táblázatot, melyben a betűket mértani ábrák, kombinált jelek, vagy a csillagászati állatkör már akkoriban is használt jelei, illetve rajzai helyettesítették. Kiindulási pontul a legegyszerűbb 24 betűs ABC szolgált.

Ehhez hasonló táblázat, amelyben a jeleket betűkkel és számokkal keverték, azonfelül pedig a gyakrabban előforduló államfők és országok neveinek helyettesítésére külön jelek vagy számok szolgáltak.

Más táblázatok kockákba osztott mezőkben szétszórt jeleket és számokat tartalmaztak. Az ABC rendes betűi a legalsó sorban voltak. Ebben már minden betűre 28 változás alkalmazható. Valószínű, hogy az ilyen kulccsal írt levél mellett külön jegyzet, vagy a futár szóbeli tájékoztatása határozta meg azt, hogy melyik rovatban feltüntetett számok érvényesek.

Érdekes és a gyűjteményben egyedülálló titkos írás az, amelyet szerkesztője „Clavis musicalis”-nek nevezett. Az ötvonalú hangjegyrendszer vonalaiba és azok közeibe írt kották és zenei előjelek szerepeltek ebben a betűk helyett.

Igen alapos és szépen írt rejtjelkulcs az, amelyben a betűket a 10-es számrendszer 10-zel végződő számcsoportjai alkották, ezenfelül pedig a gyakrabban előforduló szótagok, igekötők, tulajdon- és földrajzi nevek számára külön számcsoportokat rendszeresítettek, úgynevezett: „Clavis arithmeticus” segítségével. Ebben a táblázatban 9 oszlopba sorolva találjuk a kiválasztott szótagokat és neveket. Az első oszlop 11-gyel, a második 12-vel, a harmadik 13-mal stb. kezdődik vízszintesen, merőlegesen pedig az első oszlop 21, 31, 41-gyel, a második 22, 32, 42-vel, a harmadik pedig 23, 33, 43-mal folytatódik, tehát a kulcs összeállításában számtani szabályszerűséget fedezhetünk fel.

Ugyancsak a „Clavis arithmeticuson” alapul az a színes (piros, kék, zöld, fekete) festékkel és kutyabőrre rajzolt francia nyelvű titkos kulcs, amelyet Rákóczi bizonyára francia megbízottaihoz és a külföldre küldött levelek írásánál használt. Valószínű, hogy a Rákóczi főhadiszállásán beosztott valamelyik ügyes kezű francia hadmérnök-tiszt rajzolta és cifrázta ki ilyen szépen.

Természetes, hogy a császári sereg főbb parancsnokai is titkos írással leveleztek egymás között és a bécsi udvari haditanáccsal. Rákóczi ügyes portyázóinak és kémeinek sikerült néhány ilyen titkos levelet elfogni s ezek alapján kihüvelyezték a titkos levelezés kulcsait. Az Országos Levéltár említett gyűjteményében több ilyen titkos kulcsot találtunk, amelyek a császári parancsnokok titkos írásjeleinek teljes számú megfejtését vagy legalább is annak részleteit tartalmazzák. Ezekben ilyen magyarázatokat találunk: „Császár clavissa Rabutinnal 1706.” „ Clavis generalis ex Szatmár a Glöckelspegius cum Bellico Consilio 1704” azaz Glöckelsperg tábornok, szatmári várparancsnok és a bécsi udvari haditanács között váltott levelek kulcsa. „Bellicum Clavissa, Egymás közt is a commandansok azzal éltek Egerben, Budán, Szegeden, Szatmárt, Aradon, Kassán és Váradon, hihető Péter Váradgyán is”. A kuruc felkelés – sok egyéb, hadtörténeti szempontból érdekes sajátságán és vívmányán felül – a titkos írás alkalmazásában is igen sok érdekes újítást hozott s ezzel azt bizonyította, hogy Rákóczi Ferenc udvari hivatalai ezen a téren is az akkori kor magas színvonalán állottak.